2011. március 21., hétfő

Életmódváltás?

Először is mindenkinek köszönöm a kedves szavakat és a biztatást.
A hit szerintem is rengeteget segít a gyógyulásban, ha nem hiszel sokkal nehezebben megy a gyógyulás, ha hiszel akkor még a lehetetlennek tűnőt is le tudod győzni...:) Van előttem példa rá :)

A névnapomra kaptam egy könyvet, amit én még nem teljesen, de a férjem már teljesen  elolvasott. A Paleolit életmódról szól. Egy baráti házaspár állt rá erre az életmódra és azóta a legtöbb mindennapos nyavalyájuk szinte teljesen a múlté. Kb. 9 hónapja csinálják. Mintegy mellékhatásként a barátnőm lefogyott majdnem 20 kg-ot mindenféle erőlködés nélkül, már ha maga az életmód betartása nem az, pedig az :) Nem egyszerű, de kisebb-nagyobb kompromisszumokkal kivitelezhető. 

A lényege, hogy a mai természeti népek, illetve ősemberek étkezési szokásait vette alapul és arra jutott, hogy a nyugati étrend alapvetően idegen az emberi szervezet működésétől, ezért az megbetegít. Eszerint az életkor előrehaladtával mindenki megbetegszik csak van aki súlyosabban, ezért ők a betegek, a többiek pedig azok, akikkel lassan végez a nyugati táplálkozás. Ezt a paleolit táplálkozásról szóló könyv írja és még egyéb nagyon érdekes dolgot. Már eddig is tudtam, hogy a mai világunk gyógyszer központú és az orvostudomány nem engedi, hogy a berögzült elméleteket bárki is megváltoztassa, hiszen akkor csődbe megy a gyógyszeripar és az jelenleg a legjövedelmezőbb iparág az egész világon...Persze ez így egy kicsit sarkos, de nagy vonalakban így van. Pl. biztos vagyok benne, hogy a központilag maghatározott vitaminmennyiség legfeljebb a túléléshez elég nem pedig az egészséges élethez. Rengeteg könyvet olvastam pár évvel ezelőtt a táplálkozásról és már akkor is tisztában voltam vele, hogy az ételeink betegítenek meg minket.

Engem is a mostani egészségi állapotom vitt rá arra, hogy mélyebbre merüljek ebben a témában. A sors keze, hogy pont a diagnózis után két nappal kaptam meg ezt a könyvet, amit megpróbálok a hasznomra fordítani. Nem leszek elvakult paleolit étrend követő, de úgy vagyok vele, hogy próba szerencse. Nálunk itt van példának az említett házaspár és az egészségjavulásuk, pedig ők idősebbek nálunk több, mint 10 évvel.
Ráadásul a férjem közölte, hogy ő hétfőtől nagy vonalakban betartja ezt az életmódot, aminek a lényege, hogy nem eszünk gabonát, kivéve a gluténmenteseket, nem eszünk a sajton kívül tejterméket (nekem ez lesz a legnehezebb, mert imádom), illetve kihagyjuk a hüvelyeseket és a burgonyát, rizst és a kukoricát is. Tetszik, hogy a könyv is ajánlásként tünteti fel az ott leírtakat, mindenki saját magának eldönti, hogy mit tart meg belőle és mit nem . Persze hozzáteszi, hogy akkor a hatás sem lesz annyira jó, ha nem tartjuk be, de ő is írja a fokozatosságot és azt, hogy azért néha-néha ki lehet rúgni a hámból. Persze csak aki akar. Ezt a részét tisztán látom magam előtt, szinte csak ezt :)

Bennem azért joggal merült fel az a kérdés, hogy akkor mit is fogok én enni ezek után??? Nehéz lesz megoldani és én nem is fogom annyira szigorúan betartani, de a férjemet látva ő igen. Ő, ha elhatároz valamit, akkor azt véghez is viszi. 5 éve eldöntötte, hogy nem eszik fehér lisztet, cukrot és vörös húst és ezt minden körülmények között betartotta. Szóval próbálkozom, de én nem fogom annyira komolyan venni, csak lassan próbálok ráállni erre az életmódra, mert én már látom, hogy nehéz lesz. Semmilyen felvágott, túró, stb. Pedig imádom ezeket. Majd meglátom...
Van akinek ez az életmód és a nőgyógyi kenőcs együttesen segített, a kenőcs magában nem volt elég. Ez az étrend az összes gyulladást (rejtett) megszüntette.

Egy szó, mint száz puding próbája az evés, ezért kipróbálom...
Ennek jegyében rátaláltam pár paleo gasztroblogra és nagyon változatos kajákat találnak ki. Egyébként az étrendünk fele eleve ide tartozik. Pipacs vezetett el először a paleo kenyerével ezekre az oldalakra. Köszi Pipacs :) Pl. az a cipó csak félig paleo, de nem érdekel, mert kenyérféle nélkül nem bírok élni legalábbis végleg.
Már meg is sütöttem és nagyon jó lett, azóta már újabbat kellett csinálni. Szóval sikere van.
A mai főzésem is ennek a jegyében telt.

Készítettem hagymás csirkemájat, amit szerintem mindenki csinált már és a köret mellé karfiol püré volt. Hát mit mondjak isteni lett. Az egyetlen ami a kedvemet szegte a karfiol ára :)
Mondjuk arról már halványlila gőzöm sincs holnap mit főzök, mert alig maradt belőle...

Érdekes kísérlet lesz...

Nem akarok senkit megtéríteni, magamat sem tudom még teljesen..., de kíváncsi vagyok a hatásra:)

2011. március 18., péntek

Vegyes napok...

Az elmúlt napokban nem volt igazán hangulatom írni...., a kaja sem ment úgy ahogy kellene. Azért írok most, mert holnaptól nagyon keményen visszaállok a másik életmódomba..:)

Annyi minden történt velem, jó és rossz is. Persze próbálok csak a jóra koncentrálni és a rosszat pedig kezelni, megoldani, de nem könnyű. Megpróbálom nagy vonalakban elmesélni, bár túlzott részletekbe sem akarok bocsátkozni, főleg a rossz terén...

Először is a sok-sok jó közül az első az volt, hogy végre sikerült a polgári jogi szakvizsgám. Nagyon beparáztam, nem akarom részletezni, de szörnyű tudok lenni. A vizsgadrukk felőrli a környezetemet és engem is. Már nagyon elegem van a tanulásból és a vizsgákból is. Az elmúlt pár évet (4-5) évet kivéve az egész életemet komoly tanulással töltöttem. Mindezt úgy, hogy minden nagyobb vizsga előtt idegbeteggé válok és megőrjítem a környezetemet. Amíg egyetemista voltam addig nem volt nagy baj, mert koliban laktam és a szobatársaim ezt elég lazán kezelték. Ami nekem is jót tett.
Aztán jött a való élet a meló, házasság, gyerkőc, stb. Mindennek a tetejébe eljött az az idő, amikor meg kell csinálnom a jogi szakvizsgát. Tudtam, hallottam, hogy nagyon kemény, de hát már ennyi mindennel a hátam mögött csak nem parázok annyira, mint annó..., De parázok, sőt még jobban :) Talán épp ezért. Hiszen annyi más fontosabb van az életben és annyira háttérbe szorult a tanulás, hogy el sem tudom mondani. Aztán közeledett a vizsga, egyre idegbajosabban éltem napjaim, kergettem őrületbe családtagjaimat és magamat is. Szerencsére ők elég rugalmasak és tudják, hogy rá kell hagyni ilyenkor a a vizsgafrászban élő anyucira mindent. Az utolsó héten nem főzök, nem takarítok, kizárólag a gyerekre szánok egy kis időt, meg a páromra. Aki szelídnek tűnő hangon inkább visszarendel a törvények mellé, mert kb. olyan kedves vagyok, mint egy vadászó oroszlán a szavannán :( A gyereket megkímélendő, elvisszük Db-be a nagyszülőkhöz. Ovis még a szentem szerencsére, nem okoz gondot a dolog és ő is élvezi. Alig várja szegény, hogy az anyja újra normális legyen..., minden nap megkérdezte, hogy mikor vizsgázok már le. Szegény biztos nem fog továbbtanulni, mert egy csomó gátlás alakul ki benne a hülye anyja miatt. 
Szóval a vizsgára elkísért a párom, aki közölte, hogy őt nem érdekli milyen ideges vagyok be kell mennem vizsgázni és kész. Vettem be nyugtatót, bementem és sikerült is a vizsga. Én olyan boldog voltam, hogy leírni sem tudom. Felhívtam a kislányomat, hogy elújságoljam neki. Kurjongatott a telefonba az örömtől, én pedig oltárira szégyelltem magam.... Majdnem sírtam, annyira szégyenkeztem amiatt, hogy a gyermekemnek így kellett várnia, hogy az anyja megcsináljon egy vacak vizsgát, pedig fogalma sincs róla, hogy mi az, hiszen még csak ovis.A férjemen is érződött a vizsga végeztével a neheztelés, de azért persze örült is. Azért neheztelt, mert nem érti, hogy miért fordulok ki ilyenkor teljesen önmagamból, én sem értem, persze ötletem van, mert analizáltam már magam ezerszer, de azt itt most nem írom meg, mert még holnap is ezt a bejegyzést írnám...

A vizsgát követő nap a nyugalomé és a pakolásé volt, hiszen a ház egy lerobbant kaszárnyához kezdett hasonlítani, meglátszott rajta, hogy nem csináltam. A nagyikám mondta mindig, szerencsére még mondja most is :)), kislányom a takarítás egy olyan átok dolog, hogy csak akkor látszik, ha nem csinálod, ha csinálod senkinek nem tűnik fel, hiszen az a természetes...Igaza van, de egyébként iszonyúan utálok takarítani, mindig mondom, hogy engem rosszul kódoltak..., sajnos a páromat sem kódolta erre senki, így nekem kell csinálni :)))
Na mindegy, a lényeg, hogy ezen a szép napon volt a névnapom. Nagyon boldog kis névnap volt. Rengeteg barátom, ismerősöm, családtagom megköszöntött, ami igazán jól esett. Persze volt olyan aki nem, de nem számít...:)
Este elvitt az uram vacsizni, nagyon szuper kis este volt és egy cseppet sem diétás. Bevágtam egy Pina Coladat és valami isteni főételt is ettem. Szóval tuti volt..., mi nem torkos csütörtököztünk, mert nyugalomra vágytunk és nem arra, hogy szabott idő alatt belapátoljunk valamit. Így sem volt drága, mert az egyik kedvenc helyi kis éttermünkbe mentünk...
Egyébként a szervezetem úgy gondolta, hogy bosszút áll rajtam, mert nem diétásan étkezem, ezért egész este görcsölt a hasam, azt hittem orvost kell hívni. Mondjuk már előző este bemelegített, hiszen este 8-kor sült császárszalonnát ettem, nem két falatot, de nagyon jól esett. Erre fél éjszaka fájt az epém. Sajna epekövem van, de eddig még soha nem is éreztem, hogy ott van. Megbeszéltem vele, hogy ezután is így működjön, ne szemétkedjen velem. Erre másnap is, de utána nagyon kiakadtam az epémre és másnapra jobban lettem vagy csak megszoktam újra ezeket a kajákat?
Látom már, hogy kisregényt írok ma...

A péntek még izgalmasabbnak és jobbnak ígérkezett, hiszen jegyünk volt a Duma Színházba, ami egy kávéházban volt megtartva. Isteni volt. Annyit nevettünk, hogy néha csorgott a könnyünk is. Bödőcs Tibor és Badár Sándor volt a fellépő. Nagyon rajta voltak a témán..., este fél nyolctól negyed 12-ig nyomták. Alig akarták abbahagyni...Ott is ettünk finomat, a férjem valami isteni fogas filét evett joghurtos sajtos szószban, hát szívem szerint elszedtem volna tőle, mert én Cézár salit ettem, ami egyébként szintén nagyon jó volt, de a hal az isteni volt...

Már azt hittem, hogy valami csoda történt velünk, annyira szép volt ez a pár nap kettesben a párommal vizsgadrukk és csemete nélkül, de aztán másnap jött a fekete leves.
Elindultunk Db-be és útba ejtettük a nagynéném volt férjét, aki nőgyógyász az egyik vidéki kórházban és szerencsére ügyelt, így meg tudott vizsgálni engem szombaton is.Voltak már egy ideje fájdalmaim főleg ciklus idején, néha olyan erősek, hogy fel sem tudtam kelni. Aztán szedtem a jód-aquat és enyhültek egy picit a tünetek, de teljesen nem tűntek el. Most csinált ultrahangot is a doki és megállapította, hogy mind a két petefészkemnél probléma van. Nem akarom részletezni, hiszen ez eléggé magánjellegű...A lényeg, hogy műteni kell, sajnos azonban a műtét sem végleges megoldás, mert az a valami a petefészkem köré visszanőhet és a statisztika szerint vissza is nő. Lehet késleltetni a dolgot brutális kezelésekkel, de azt nem akarom semmiképpen. 
Azért írtam ezt le, mert a vizsgálatot követő napjaim a megoldás kereséssel teltek. Ennek oka, hogy én ezt nem tudom úgy felfogni, mint egy betegséget, "csak" mint egy megoldandó feladatot. Erre a férjem nevelt rá, hiszen ő is így áll a dolgokhoz, betegségekhez és ez már segített neki egy az enyémnél sokkal súlyosabb betegség leküzdésében. Úgy érzem, hogy mostanra megtaláltam a megoldást, legalábbis remélem. Nagyon sok hasonló helyzetű nőnek volt ez az utolsó esélye egy normálisabb életre (sokkal rosszabbul vannak, mint én) és kipróbálták ezt a gyógymódot és szinte kivétel nélkül jobban vannak. Nagyon sokan várandósok azóta, pedig már majdnem letettek a saját gyerekről, hiszen ez a probléma meddőséget okozhat végül. Persze a kezelés hosszadalmas, hiszen a kialakult állapot sem két hét alatt jött létre... Szóval az a lényeg, hogy mostanra megérett bennem, hogy először ezt a módszert próbálom ki és, ha nem hatásos ne adj isten, akkor még mindig felszabdalhatnak. Bár ezt kétlem, mert én eldöntöttem, hogy a kezelés (egy krém) használni fog. 

Egyébként is nagyon szkeptikus vagyok a hagyományos orvoslással szemben. Nem mondom sokszor nagy szükség van rá és a gyógyszerekre, de ma már ha kell, ha nem felírják ezeket a szereket és sokszor nem azt nézik, hogy ettől meggyógyulsz-e, hanem azt, hogy a tüneteidre megfelelnek, de az okokat sokszor elfelejtik kutatni. Persze ez nem minden bajra igaz, de pl. az enyémre teljes mértékben...

Na azt hiszem eleget vertem már a billentyűket és lassan kisregény formájában is kiadhatom, hiszen olyan hosszúra sikerült. Ezért most búcsúzom. 

Végszóként még annyi, hogy végső soron majdnem csak jók történtek velem ezen a leírt pár napon, hiszen a békémet, az utamat úgy érzem megtaláltam...


2011. március 8., kedd

2011. március 2., szerda

Mai Öröm :)

A mai délutánon felvettem az egyik fekete kosztüm nadrágomat, ami már régen volt rajtam és teljesen meglepődtem, mert a nadrág úgy állt rajtam, mint "tehénen a gatya", majd leesik rólam. Van hozzá egy öv is és azon sem találtam olyan lyukat, ami rám szorította volna az említett nadrág derekát :))) Az összes hasonló nadrágommal ez a helyzet, de mindenképpen fel kellett öltöznöm most "rendesen", ezért felvettem az említett nadrágot és végül a szokásomtól eltérően tűsarkú csizmát vettem fel hozzá, mert ebben még nem ért le a földre a nadrág szára. :)
Szóval örülök ennek az eredménynek, nagyon jól esett látni, hogy lassan kifogyom a nadrágot :) Azért még fogyni akarok, mielőtt új cuccokat veszek, hiszen még csak 9 kg-nál tartok és mostanában nem igazán foglalkoztam az életmódváltásommal, de ez a nadrág ügy most újabb löketet adott.

A másik öröm, hogy a kicsi lányomnak ma volt a felvételije az általános iskolába. Hülyeségnek tartom a felvételiztetést, de olyan nagy a túljelentkezés és a suli körzeten kívüli sportiskolaként is működik, hogy valamilyen módon szelektálni kell. 52 gyereket vesznek fel és 150-en jelentkeztek. Igazából sport alkalmassági vizsga van. Ebben a suliban kötelező sportolni, de a suli része is elég jó. Nekem tetszik, hogy iskolaotthonos rendszerben működik. A kislányoknak ritmikus gimnasztikázni kell, a kisfiúknak pedig focizni. Ezen kívül van még 5 tornaórájuk is, plusz az angolt is kezdik szeptemberben. Remélem nem lesz nagyon megterhelő neki.

A kicsikém már itt tornázik egy éve, nagyon ügyes kicsi csaj. Éppen ezért nem volt semmi gond a felvételin. A felvételiztető nőci mondta, hogy ő volt a legügyesebb a felvételiző lányok között. Nézték, hogy mennyire hajlékony, futást mértek, távol ugrott. Szerencsére ezekkel nem volt gond. Egyébként agyilag is nagyon topon van, szerintem, bár én egy kicsit elfogult vagyok :) Jövő héten derül ki, hogy felvették-e, nagyon remélem, hogy igen....


2011. március 1., kedd

Március van :)))

És jön a tavasz.:))) Alig várom, nagyon elég volt már a télből.

Bár az ablakon kinézve még nem a tavasz jut eszembe, de mantrázom a dolgot, hátha akkor hamarabb itt lesz a jó idő. Már nagyon jó lenne :D A legszebb évszak nekem a tavasz, új kezdetet jelent. Ahogy megújul a természet úgy újulok meg én is és a környezetem is. Nagyon várom, hogy a virágágyásban nőjön a jácint, a nárcisz, a tulipán, imádom :)))




Alig várom, hogy ilyen szépséges virágokkal legyen tele a kertem :)