2012. január 31., kedd

90 kg alatt...

Jártam már ott, tehát 90 kg alatt, legutóbb december közepén, aztán karácsonykor ettem mindenfélét, aztán januárban folytattam és most pénteken jutottam el a változtatásig.

Eltűnt amit eddig írtam és nem igazán emlékszem már, hogy miket hadováltam össze. Úgy rémlik talán arról írtam, hogy lassan megszokom ezt az új fajta étkezést és az éhségem is kezd elmúlni lassacskán és arra is rájöttem, hogy nem az új ételek miatt vagyok éhes, hanem amiatt, hogy nem zabálok folyamatosan. A párom rengeteget evett és még így is fogyott, nem is keveset. Most azt mondom jól bírom, de majd meglátjuk pár hét múlva. A fogyás ütemével sincs bajom, ha így halad tovább :))), nem ámítom magam. Nyilván lesz lassulás is, de remélem szépen fog haladni a súlyom lefelé. Rajta leszek.

Már csak a mozgás hiányzik, amit lassan el kell kezdenem, amint meggyógyultam persze, mert annak nincs értelme, hogy betegen nekiveselkedjek. Mindenképpen tornázni szeretnék, mert a bőröm olyan nagy lesz rám, ha sikerül leadnom a kilóimat, mint egy shar-pei kutyának és ráncos leszek, mint egy vénasszony. Inkább legyek ráncos és lógó bőrrel egészséges, mint kövéren sima bőrű és ránctalan, de legjobb lenne sima bőrrel, izmosan, nem túl ráncosan egészséges. Meg kell még találnom a megfelelő mozgásformát is. Majd meglátjuk...

Addig is a kenyér a legnagyobb gondom, meg az ételek sűrítése, de azt megoldom keményítővel, de a kenyeret szeretem. A keresgélés során találtam egy nagyon pofás kenyérsütős receptet, amit még ma ki fogok próbálni. Berakom ide, hátha másnak is megtetszik. A paleovital.hu blogon találtam ezt a receptet.

Diós, lenmagos, gesztenyés kenyér



Hozzávalók:
  • 6 db tojás
  • 2 evőkanál zsiradék – pl. sertészsír, kacsazsír, libazsír vagy jászvaj – Csak őrölt mandulából  készült kenyérnél nincs szükség zsírra!; viszont szoktam a liszthez tenni 1-2 evőkanál nyílgyökér lisztet
  • Egy fél literes bögrével “lisztek” – 2/3-ad rész őrölt mandula vagy dió, 1/3-ad rész egyéb lisztek – pelletek (pl. lenliszt, gesztenyeliszt, kókuszliszt),
  • 1 kávéskanál sütőpor vagy szódabikarbóna
  • 1 kávéskanál só
  • 1 kávéskanál őrölt köménymag
  • 1 evőkanál citromlé (lehet almaecet is, de az nem 100% paleo)
  • Apróra vágott aszalt paradicsom (elhagyható!)
Elkészítés:
  • Üsd bele a 6 tojást a kenyérsütő edénybe
  • Olvaszd fel a zsiradékot, és kihűlve öntsd a tojásokhoz
  • Öntsd rá a liszteket (a zsírt a lisztekre is öntheted)
  • Szórj bele sütőport vagy szódabikarbónát
  • Tedd a tészta alapba a fűszereket
  • Aszalt paradicsom (nyugodtan elhagyható!)
  • Amikor a gép már dolgozik, akkor kell rálöttyinteni  a citromlevet (almaecetet), mert egyébként a liszt túl hamar kipezseg és nem növekszik meg eléggé a kenyér
  • Minden gépen van egy rövid (rapid) program. Ez kb. 15 percig dagaszt (azaz jól összekeveri). Utána 15 percig keleszt, azaz langyosan tart, ez nem kellene, de nincs baja tőle. Utána 30 percig süt
  • Ha a kenyér tetejét nem látod elég barnának, akkor meghosszabbíthatod a sütést 10, akár 15 perccel!
  • Kiválóan szeletelhető, semleges ízű kenyér lesz
Bemásoltam az egész receptet és kipróbálom. Én azért dióval írtam, mert nekünk termett egy csomó dió és a mandula pedig nagyon drága. A lenmagnak még elviselhető az ára, 1 kg volt kimérve 650 Ft. Az még belefér, hiszen nem kell belőle sok. És ezek a kenyerek igazán laktatósak.

Majd leírom a tapasztalataimat, ha megsütöttem. Nekem a kenyér hiányzik a legjobban, de a megsütött mákos cipó úgy, ahogy pótolta a hiányát, de elég erőteljes az íze, így csinálnék valami mást is. A kedves párom nagyon egyszerű eset kajálás terén, nem egy válogatós típus. Én be kell lássam az vagyok....:))) Így legalább kísérletezgetek a kajákkal, ami végeredményben finomabbnál, finomabb ételeket készítek majd. Legalábbis ebben reménykedem....:))))

A mai kajámról egy kis regény::))
Reggeli: 1 pár debreceni kolbász, mustár, paradicsom, pár falat mákos paleós cipó
Tízórai: mandula kb. 10 db, két narancs, 1 banán, nem apróztam el nagyon hiányzott már a gyümölcs
Ebéd: székelykáposzta tejföllel, már kicsit unom...
Uzsonna: 1 banán
Vacsora: 2 szelet gluténmentes abonett, kevés kolbász, pár falat szalonna, paprika, juhtúró (soknak tűnik, de szerintem nem volt vészes)

Gőzöm sincs mennyi kalória, szerintem már megvan az 1200 kcal, de most direkt nem számolom, mert itt nem ez a lényeg.

Egyébként az éhség nagyjából a múlté, de a nasi utáni vágy még erősen megvan. Remélem az is csökken hamarosan.

2012. január 30., hétfő

Orvosok...

Elegem van belőlük, tisztelet a kivételnek.

Ma elmentem egy drága, jó háziorvoshoz, mert újat keresek kb. 10 éve :))) Az eddigi orvosom sem nagy szám, de már tudom kezelni, bár ő is tudna engem... Nincs nagy bajom, legalábbis eddig. A mostani orvosommal az a legnagyobb baj, hogy Debrecenben van, így nehezen tudok eljutni hozzá, és lassan 13 éve élek a fővárosban vagy annak közelében. Eddig mindig hozzá mentem és nem is volt gond, hiszen ritkán voltam beteg. Ráadásul bármikor kivehettem a gyereket az oviból, azzal sem volt gond. Az iskola már más helyzet. Azért sem mentem máshova, mert Db-ben sok orvost ismerek, a családomban is van orvos, így könnyebben jutottam egyről a kettőre.

Mostanra egyre nehézkesebbé vált a dolog. A helyi orvosokkal végeztem. Egyik "jobb", mint a másik. Az egyik dokihoz pár éve mentem el, már akkor is 70 körül volt, most kb. 78 lehet, de a korával a tudása nem nőtt arányosan. Elmentem hozzá ügyeletben 41 fokos lázam volt, semmitől nem ment le, mint utólag kiderült súlyos tüdőgyulladásom volt. Erre pöpecül megállapította, hogy allergiás vagyok valamire (februárt írtunk) és adott nekem kalcium injekciót, ettől persze "rohamos" javulásnak indultam. Másik két helyi dokit is felmértem és mindegyik úgy beszélt velem, mint a kutyájával és eszükbe sem jutott kezelni rendesen. Biztos én vagyok nagyon igényes, de én elvárom egy orvostól, hogy értsen a munkájához. Tudom sokat várok....
Azt várom, hogy elmegyek különböző panaszokkal akkor ne nekem kelljen megmondani, hogy milyen vizsgálatokat kellene elvégeznie. Persze én nem vagyok orvos, így a vizsgálatokra vonatkozó tudásom sem teljes körű. 

Van mostanában pár problémám, ezért a férjem rábeszélésére elmentem az ő házi orvosához, akit végső esetben választott, egy XVII. kerületi hölgy. Az én párom szerencsére egyetlen nagy betegséget kivéve, nem igazán jár orvoshoz, nagyjából mindig egészséges. Ezt figyelembe véve nem túl nagy tapasztalattal ajánlotta az orvost. El is mentem hozzá, hiszen beteg lettem. Komolyan mondom majd beszakad a hátam, de kizárólag a torkomba nézett bele. Meg sem hallgatta a hátam, semmi. Ezen kívül mondtam neki, hogy folyamatosan fáj bal oldalon a hasam. Én már csináltattam uh-ot, vérképet, nőgyógyászati vizsgálatot, de semmit sem találtak. Kizárólag a vállát vonogatta. Aztán megkérdeztem (nagynéném orvos vele konzultáltam előtte), hogy nem lehetne-e végbéltükrözést (rosszul hangzik) csinálni, erre azt mondta jó meg lehet próbálni. Adott egy beutalót a gasztroenterológushoz. Aztán még meséltem a fejfájásaimról, ami  pár hónapja kínoz. A jobb oldala fáj a fejemnek, de piszkosul, olyan mint egy iszonyú migrén. Erre közölte ránézésre, hogy kizárólag lelki okokra és neurológiai okokra vezethető vissza, biztos stresszes vagyok. Oltári diagnózis. Szintén nagynénémtől kapott instrukciók alapján, megkérdeztem nem lehet-e, hogy ennek az epekövem az oka, mert általában akkor fájdul meg, ha este valami megterhelőt eszek vagy bort iszok. Ezt már megfigyeltem. Erre mit mond a drága doktornő, kizárt, hogy ettől legyen, ennyi volt a diagnózis, a vizsgálat és a további kivizsgálás is. 

Ez a nőci is belopta magát a szívembe, teljesen kiakadtam rajta. Hát nincs egy normális orvos???? Már voltam vagy 10-nél egyik tutibb, mint a másik. Pedig ők még a pénzükre sem panaszkodhatnak, nem értem ennyire le vagyunk ejtve???? Így vizsgáltasd ki magad bakker, már ha tudod, hiszen sehova sem küld el. A szemem alatti dolgokra közölte, hogy előjele lehet a metabolikus x szindrómának, ami még biztos nincs, de egyszer majd lehet. Nincs rá gyógymód semmi, megelőzni sem lehet....Tuti orvos!!!!!

Nem ismer valaki olyan orvost, aki nem csak rád néz és, ha valami bajod van, akkor van ötlete is, hogy miként jöjjön rá, hogy mi bajod van, elküld akár magától vizsgálatokra és nem csak a saját röntgen szemével diagnosztizál :(((



Lassan alakulok...

Minden szempontból...

Először is nyárra váltottam a blogon, a telet most kihagyom, ha erre a képre nézek meleg helyre akarok menni!!!! Nem visz el valaki :))) A bejegyzések címét nem sikerült megváltoztatnom, nem ad ki színeket azon a részen, érdekes...Nincs ötlete valakinek?

A súlyom ma reggelre kereken 90 kg. Örültem volna, ha lejjebb megy pár dekával, de nem akarok elégedetlenkedni, mert a kalóriákat nem számolom, mondjuk szerintem nem igazán voltam 1200 kcal felett, de az se baj, ha kicsit felé ment. A párom annyit evett, hogy rossz volt nézni. Nekem még egy kicsit át kell állnom, bár igazából csak a gabonák okoznak gondot, hiszen burgonyát, rizst eddig sem nagyon ettem. Ami még tiltott lenne az a tejtermék, de ahhoz is úgy állok hozzá, hogy módjával hagyom el. Amikor egy étel számomra tejföllel élvezhető ráteszem, ha a levesbe kell egy kevés tej v. tejszín belerakom. Úgysem eszek állandóan ilyeneket, ráadásul ezzel a tejtermék tiltással nem is teljesen értek egyet, bár tény, hogy rengeteg ember allergiás a laktózra, és akár még én is lehetek. Nyilván nem váltanak ki belőlem erős reakciókat, de attól még lehetek érzékeny rá. Gondolkozom azon, hogyha a gabonáról már "teljesen" leszoktam, akkor tovább fokozom és a tejtermékeket is hanyagolni fogom. Bár az is lehet, hogy néha-néha már most is kipróbálom a kókusztejet, zabtejet, főleg a kajákba. Még idáig nem jutottam el.

Sajnos engem nem túl nagy akaraterővel áldott meg az ég, persze ez tanulható. Mostanra azt gondolom, hogy kizárólag az evés és a takarítás szintjén nem bírok elég erős lenni. A takarítás már megy úgy ahogy, bár elég rapszodikus vagyok, de azt hiszem mindig utálni fogom és soha nem leszek, se tisztaság, se rendmániás. Régebben szemem sem volt hozzá, most már látom, ha káosz van körülöttem, de általában nem igazán érdekel. Azért nehogy azt gondolja bárki, hogy állandóan kupi van nálunk, de azért előfordul. Simán lefekszek úgy, hogy nincs elmosogatva, majd másnap megcsinálom, van aki erre nem képes, hát én igen....Főleg olyankor amikor beteg és gyenge vagyok, mint pl. most. Na ezt abbahagyom, hiszen nem a takarítási szokásaimat kell itt belezgetnem. Egyébként azért utálom csinálni, mert állandóan újra és újra kell csinálni, nincs benne semmi maradandó, ja de van, az, hogy sokkal hamarabb koszos és kupis lesz minden, mint ahogy meg tudom csinálni újra, olyan ez, mint Sziszüphosz és a sziklája... :))

Az evés terén pedig most edzem az akaraterőmet. Most csinálom 3. napja ezt az erőpróbát. Tudom, hogy nem kellene annak tekintenem, hiszen inkább életmódváltás szerű amit csinálok, de most még így élem meg.
Nekem nem az evés, hanem a nasi hiányzik. Én egy nasi királynő vagyok és persze, nem répát, meg karalábét szeretek nassolni, hanem csokis kekszet (pl. a vaníliás karika a kedvencem). Ezekről pedig le kell szoknom teljesen, legalábbis egy ideig biztos.

De mostantól megpróbálom a férjem mottóját alkalmazni, ami így hangzik, amelyik ételt nem eheti meg arra úgy tekint, mintha méreg lenne és, ha ezt sokáig erősíti magában, akkor előbb-utóbb el is hiszi. És elhitte, ő eltervezte, hogy fél évig kizárólag eszerint fog étkezni és ezt tette, soha egyetlen egyszer sem csábult el, sőt 2-3 hónap után még a húst is teljesen elhagyta. Onnantól kizárólag zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, tojást és sajtot evett, meg néha zabot. Amikor már nagyon kívánta az édességet csináltam neki zabpehelyből trüffl-t, persze csak hasonlított és félig volt paleo, de azért ízlett neki. Akkor még nem tudtam a gofrit sem készíteni, de csináltam pl. cukkinis tócsnit, és Bambi reform almás sütijét, amit ezúton is köszönök neki, nagy sikert aratott, még a vendég gyerekek is tömték magukba.

Egy szóval az a lényeg, amit már a többiek is elmondtak, hogy agyban kell átállni. Engem most nagyon megijesztett ez az izé a szememen és ez most segít. Elterveztem, hogy levetetem, amíg ilyen kicsi, mert később, ha nagyobb lesz nehezebben gyógyul.

Most már csak a mozgás hiányzik, de azzal megvárom, amíg meggyógyulok...

A mai kajám a következők szerint fog alakulni:

Reggeli: 1 alma, 1/4 paleo cipó, juhtúró, gyulai kolbász, kaliforniai paprika
Tízórai: valamilyen gyümölcs
Ebéd: mandula, húsleves zöldséggel és husival
Uzsonna: 2 kisebb banán
Vacsora: székelykáposzta tejföllel kis adag
Utóvacsi: 2 kis db sütőtök, isteni finom volt

2012. január 29., vasárnap

Éhes vagyok...

Nem tudom, hogy hány nap mire megszokom ezt az evést, de már lassan a vasszöget is megenném és bizton állíthatom kizárólag az akaraterőmnek köszönhetem (amelyre szintén edzek :)), hogy nem álltam neki zabálni. Sajnos elég vacakul is voltam, de megmondom őszintén "csak" kétszer fordult meg bennem, hogy sutba vágjam az egészet. Talán a kenyér, zsemle, akár a teljes kiőrlésű is, hiszen eddig is általában azt ettem. MA szinte egész nap lázas voltam, végül amikor 38,8 fok volt vettem be lázcsillapítót, aminek a hatása még most is tart, így most jobban vagyok kicsit. Még főztem is ma, bár már megkaptam közben a nagyika titulust, mondjuk a mozgásom tényleg arra hajazott. Főztem ma székelykáposztát, ami egy kicsit savanyúra sikeredett, de nem lett igazából rossz. Most van mit enni holnap is.

Végül a napi kajálásom nem volt rossz (bár most is éhes vagyok, majd eszek egy pár falat sajtot):

Reggeli: mákos, paleo cipó (nem egészen egy fél), kacsatepertő (isteni), paprika
 + 1 alma
Tízórai: 1 alma (ekkor volt dél)
Ebéd: (3 körül) székelykáposzta + egy kis tejföl
Uzsonna: pár falat narancs
Vacsora: 2 tükörtojás, pár falat mákos cipó, paprika, tea

Ennyi lett volna mára a kaja. Nagyon várom már azt amikor nem leszek kívánós...., most még nagyon az  vagyok.

Elég összevisszaság lett ez a kis iromány, betudom a jelen állapotomnak :)

Beteg lettem....

Ma reggel 90,2 kg voltam, ami a tegnapi 90,5 kg-hoz mérten nem nagy változás, de a semminél jobb.Egyébként tegnap egész este olyan éhes voltam, hogy a falat tudtam volna kaparni. Pár falatka sajtokkal oltottam az éhségemet.

Sajnos megnehezíti a dolgomat, hogy beteg lettem. Irgalmatlanul fáj a torkom, a fejem és még be is lázasodtam, így nehezebben bírom tartani magam az eltervezetthez, mert nyűgös vagyok, éhes vagyok és stb. szóval nehéz eset vagyok a magam számára. De, ha a tegnapi napot végig csináltam, akkor a mai elől sem hátrálok meg.

A drága párom nagyon aranyos és segít is. Mivel nem eszünk normál melegen sajtolt növényi olajat, kizárólag olíva olajat, tökmag -, dió -, mandula olajat, és legfeljebb állati zsiradékot, ezért vettünk kacsahájat és most süti kifele a kacsazsírt, amelyből lesz még fincsi kacsatepertő, amely belefér ebbe az étrendbe. Nem mondom, hogy állandóan ezt kell enni, de módjával nincs vele baj. A zsírt pedig főzésre és sütésre használom, hiszen ha belegondolunk régen sem volt más zsiradék, mint ezek és az embereknek semmi bajuk nem volt tőle. A margarint és egyéb hasonló barátait teljesen száműztük az étrendünkből, helyette vajazunk, bár az sem tökéletes, mert vajzsírt kellene belőle csinálni, amit még nem próbáltam. Szóval marad a vaj. 

Ezen kívül nekiállt paleo cipót sütni, mivel már nagy tapasztalata van, hiszen sokszor sütött magának. Ő csak kutyul mindenféle cuccot, ami belevaló, de a lényeg, hogy ez pl. mákból, zablisztből, tojásból, pici sütőporból és annyi vízből készült, hogy sűrű nokedli jellegű tésztát kapjunk, aztán egy kizsírozott formában megsütjük, mi általában a ikeás kompótos tálkában sütjük, így olyan zsemle formájú lesz.

Ma még össze kell szednem magam és főznöm kell, mert a hideg kaját nehéz előállítani, de a főtt kajával egyszerűbb dolgunk van. Nem kell annyit variálni. Én székelykáposztát tervezek, tejföl nélkül, light-osan, aki akar tesz bele tejfölt.

Visszatérve a reggeli-tízóraira, még sosem ettem ebből a mákos izéből, de most igen. Elég sok fenntartásom volt vele kapcsolatban, de a tegnapi nap elhatározása segített, meg persze az is, hogy a párom nem hiszi el, hogy kitarthatok és ez adja a legnagyobb lökést. :) Ma is mikor odaültünk az asztalhoz kései reggelink elfogyasztásához, jött azzal, hogy itt van a zsemle is, mert szerinte nem fogom megenni ezt a mákos izét. Hozzáteszem, hogy nekem túl mákos és legközelebb lepénynek sütöm meg, mert nem sült át rendesen, de egyébként elég fincsi volt. Nem volt éppen ropogós zsemle, de nem baj, mert a kacsatepertővel és a savanyú káposztával isteni finom volt. 

a mai kajám: 
Reggeli: alma (még nem volt kész az igazi reggeli)
             fél paleo cipó, kacsatepertő, savanyú káposzta, kevés kaliforniai paprika, tea 
Mindezeket 10 órakor nyomtam be, mert reggel 9-kor keltem. Nem volt korai a kelés, de még  fél egykor nem tudtam elaludni a láztól és a gyomrom korgásától.

Íme egy fotó a paleo cipóról...

Recept: pontosan nem tudom, mert ez erősen saccos, kb. 60 - 40 %-ban van benne a mák és a zabliszt, de lehet fordítva is (4 dl mák, 2 dl zabliszt), ált. két tojást teszünk bele, kevés só, sütőport és egy kevés vizet, hogy sűrű galuska tésztát kapjunk. Egy kizsírozott, olajozott tepsiben lepénynek, vagy kompótos porcelán tálban, zsemle formátumban megsütjük, de lehet készíteni muffin formában is.
Szerintem egész jó, van amikor dióval csináljuk, éppen ami kéznél van....

2012. január 28., szombat

Újra kezdés, megint...

Tudom, hogy a kitartóság szobrát nem rólam mintázták, főleg, ha a kajáról van szó.

Nem akartam újévi fogadalmat tenni, mert tudom, hogy nálam a január nem az életmódváltásról szól, főleg nem az elkezdéséről, talán, ha már folyamatos lenne egy pár hónapja, akkor könnyebb lenne.

Nálunk a január a habzsi-dőzsik hónapja, mivel ekkor van a férjem névnapja, születésnapja, amelyet ünnepeltünk mi, szűk családi körben, aztán Db-ben nagyobb családdal. A kislányomnál még kacifántosabb, mert még plusz egy helyen kapott tortát, és még lesz egy szülinapi bulija a jövő héten, de az már csak pár óra és azt valahogy kibírom. A lényeg, hogy nem is akartam ebben a hónapban elkezdeni, folytatni. Azért próbáltam a mértéket megtartani, általában sikerült.

Ezen kívül motivációként, nőtt még a szemem sarkába két kis sárgás pálcika, rendkívül professzionális a megfogalmazása a Xanthelasma, amely magyarul a szemhéjon megjelenő sárgás zsírfelhalmozódást jelenti, ez egy nem túl esztétikus elváltozás a szemhéjon. Sajnos folyamatosan nő ez a dolog, ami egyre csúnyább lesz.Nekem még nagyon kicsi, de azért ijesztő, hogy egyik napról a másikra megjelent a szemem sarkában. Elolvastam egy cikket, amely még jobban  megrémít. Ez a cikk arról szól, hogy szívrohamra figyelmeztet ez a micsoda a szem sarkában. Becsatolom az egész cikket, mert tanulságos. Remélem, hogy segít másnak is, bár nem kívánom senkinek ezt a szépséget. Szerencsére az én pálcikáim nyomába sem érnek a lenti képen lévőnek, alig látszik még, de nem igazán örülnék, ha ilyen lenne. Egyetlen úton lehet eltávolítani, lézeresen, műtétileg....
Szóval a cikk

Szívrohamra figyelmeztet a szemhéjon lévő elváltozás

Szívrohamra figyelmeztet a szemhéjon lévő elváltozás
London, 2011. szeptember 16., péntek (MTI) – A szemhéjon megjelenő sárgás zsírfelhalmozódás a szívroham és más érrendszeri betegségek megemelkedett kockázatának jele lehet – idézte pénteken dán kutatók megfigyelését a BBC hírportálja.

A tanulmány szerint azoknál az embereknél, akiknél kialakult a xanthelasma palpebrarum elnevezésű elváltozás, 48 százalékkal nagyobb a szívroham kockázata.
A xanthelasma alapvetően a koleszterin felhalmozódását jelenti, és arra utal, hogy a test más részeiben is megjelenhet zsírfelhalmozódás. Kardiológusok úgy vélik, hogy az elváltozás felbukkanása a nagyobb szívkockázatra figyelmeztet.
A dániai Herlev Kórház kutatói 12 745 ember egészségét követik nyomon az 1970-es évek óta. A tanulmány kezdetekor a résztvevők 4,4 százalékának volt xanthelasmája. Amikor harminchárom év elteltével kontrollvizsgálatot végeztek, kiderült, hogy összesen 1872 embernek volt szívrohama, 3699 embernél alakult ki szívbetegség és 8507-en haltak meg. Negyvennyolc százalékkal nagyobb valószínűséggel kaptak szívrohamot, 39 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki szívbetegségük és 14 százalékkal nagyobb kockázattal haltak meg az eltelt idő alatt azok, akiknél jelen volt a sárgás csomó azokhoz képest, akiknél nem.
Az érfalakban felhalmozódó zsír, az ér “elmeszesedése” szívrohamhoz és szélütéshez vezethet. A xanthelasma megjelenése a szemhéjon pedig arra utal, hogy a koleszterin a test más részein is lerakódhat.
A tanulmányt a British Medical Journal című orvosi folyóirat online kiadásában ismertették részletesen.

Na erről ennyit, ez volt a végső lökés, hogy letegyem a kenyeret teljesen és átállítsam az életmódomat. Nem lesz egyszerű, de remélem fokozatosan sikerülni fog. Nem állítom, hogy egyik napról a másikra összejön, de talán egy-két hét alatt át lehet állni teljesen.

A mai kajálásom:

Reggeli: 1 szelet gofri (paleo) és egy kevés cukormentes lekvár, 1 dl tej
Tízórai: 1 alma
Elő Ebéd: savanyú káposzta és pár falat kolbász.
Ebéd: karfiol leves, grillezett husi és grillezett padlizsán
Uzsonna: pár szem pisztácia és mandula
Vacsora: narancs, sajt, tea


Sajnos bujkál bennem valami...., ráz a hideg, fáj a torkom, pedig úgy reméltem, hogy megúszom ezt a telet betegség nélkül, bár ez az elmúlt teleket tekintve hiú ábránd... Kalóriát nem számolok, bár szerintem benne van az 1200 kcal-ban.

Most megyek pihenni, remélem jobban leszek holnapra, magamba tunkoltam egy csomó vitamint és csodaszerként almaecetet, majd beszámolok arról, hogy milyen eredménnyel.

2012. január 27., péntek

Paleo gofri

Rengeteg minden történt velem az elmúlt időszakban, de nem éreztem túl nagy affinitást a leírásához, pedig talán könnyebben ment volna a megemésztésük.

A kis családunk feje, már rátért egy ideje a paleo életmódra, amit mostanában nem tart annyira szigorúan. Nekem is át kellett volna állnom, hiszen, ha neki főzök olyan ételeket, akkor mi is azt esszük, ez így is ment, de azért nálam és a lányomnál is befigyel más kaja is. A kicsi lányomnál ez természetes, mert neki változatos táplálkozásra van szüksége a fejlődéshez és, ha glutént nem is kell ennie nagyon (nem is eszi igazán), de tejtermékekre szerintem szüksége van. Azokról én sem tudok egykönnyen lemondani, de nem viszem túlzásba a fogyasztásukat.

Ennek az életmódnak a keretében az ember lánya próbál olyan ételeket készíteni, ami legalább nyomokban, jellegében hasonlít az általunk megszokott ételekhez. Ilyen étel a gofri is, amelyet bár ritkán eszünk, néha megkíván az ember. Főleg a lányom és persze a fő paleos pasim. Nem akarom magaménak nyilvánítani ezt a fantasztikus receptet, mert az egyik kedves barátnőm kísérletezte ki. Úgyhogy köszönöm neki ezt a receptet, mert nagyon finomra sikerült. Persze inkább fél paleo-nak mondanám a receptet, mert zabliszt van benne, ami határesetként megengedhető ebben az étkezésben is. Ráadásul mindenki annyit alkalmaz ebből az étrendből amennyit akar, nincs semmi kényszer, bármi jobb, mint a semmi.

Na a hosszú felvezetés után jöjjön a recept.


Paleo gofri
10 dkg zabpehelyliszt v. zabpehely
10 dkg lenmag
7 dkg szezámmag
4 tojás
kb. 2,5 dl zabtej (persze lehet rendes tejjel is)
1 kk édesítő (xylit)
5 dkg vajzsír (v. vaj)
1-2 dkg élesztő v. sütőpor

Az összes száraz hozzávalót kávédarálón vagy mákdarálón ledarálom és így por állagú hozzávalókat kapok.
A száraz anyagokat összekutyulom, aztán a nedveseket keverem el, kicsi tejjel felfuttatott élesztőt is belekeverem a folyékony hozzávalókba, majd a szárazokat szépen fokozatosan hozzákeverem. Elég sűrű tésztát kapunk (aki sütött már gofrit az tudja), amelyet a teljesen hagyományos módon megsütöttem a gofri sütőben. Isteni kinézetű és ízű tésztát kaptunk belőle. Én teljesen cukormentes (stevia-val készült), általam gyártott sárgabarack lekvárral kentem meg. Ebből 16 szelet gofri lett, amelyből egy szelet kb. 150 kcal. Nem kevés, de aki ezen a módon étkezik vagy gluténérzékeny annak jó alternatíva lehet. Ráadásul a férj uram ezzel az életmód váltással majdnem 30 kg-ot adott le, pedig szinte folyamatosan evett.

 
Nagy sikert aratott. Rendkívül laktató, finom és egészséges.


Remélem másnak is annyira fog ízleni, mint nekünk.