2012. február 28., kedd

Jól telt a hétvége :)

 A legelső jó hír, hogy ha nem is mentem  88 kg alá, de legalább kereken 88 kg lettem, ami ki is tartott másnapig, a vendégeskedés nem volt jó hatással rám. Kajailag nem lengtem ki, de sajna ittam egy kis alkoholt, bevallom őszintén, cseppet sem paleosakat, úgy mint Baileys és pezsgő. Nem sokat ittam egyikből sem, de azért még is csak lefolyt a torkomon. Egyébként isteni eledellel vártak bennünket. Gombafejeket töltött meg juhtúró, hagyma, bacon és gomba keverékével, majd mindegyik fej köré tekert bacont és megsütötte a sütőben. Ebből két darabot nyomtam be, rengeteg zöld salátával. Ez nagyon bejött...
Én készítettem a desszertet, a kókuszos-datolyás gombócot és olyan gyorsan fogyott el, hogy követni sem tudtam igazán:) A gyerkőcök is odavoltak érte.

A másnap is jól indult, főleg alvás szempontjából, mert elég sokáig durmoltunk a párommal és a gyerkőc is kegyes volt hozzánk, mert a nappaliban, velünk készségesen együttérezve, nagy csöndben tévét nézett :))) Annyira édes kis csaj, evett almát és mesét nézett. Szóval egy szavunk se lehet, tündéri csaj. Reggel még ezt gondoltam :))) Aztán kora délután változott meg ez a nézetem rendesen :)) A kiscsajjal kimentünk a tóhoz és csavarogtunk. Kihasználtuk a jó időt és a hatalmas szelet :)) és egy jó nagyot sétáltunk. Persze a lánykám nem is gyerkőc lenne, ha nem mászna bele minden pocsolyába, legsarasabb részbe. Egy helyen kértük (látszott, hogy jó kis ázott agyagos homok, amiben jól el lehet süllyedni), hogy ne menjen bele, hanem kerülje ki, hát nem ő belement. Aztán nem tudott kijönni, csak állt dőlt előre hátra, előre is letette a kezét, könyökig merülve. Láttuk, hogy esélye sincs kijönni a dagonyából. A párom mászott érte be, persze ő is majdnem elsüllyedt. A végeredmény egy varacskos disznó kinézetű család. A csaj feladata pedig a csizma alapos kisúrolása lett. Nem volt könnyű menet :D

A hétfői nap már érdekesen alakult. A gasztroenterológushoz voltam hivatalos, nagy élmény volt. Kiírt mindenféle vizsgálatot, így most már hivatalosan is megnézik, hogy van-e gluténérzékenységem, illetve laktóz intoleranciám. Majd meglátjuk. Bevállaltam még egy rendkívül kellemetlen vizsgálatot, remélem ez alátámasztja azt, hogy semmi bajom, ilyen téren. Nem részletezem, mert ez nem az a fórum.

A főzőcske terén jól sikerültek az elmúlt napok. Főztem hagymakrém levest, persze tejtermékmentesen, nagyon finom lett. Ezen kívül befigyelt még egy kis tőkehalfilé, amit jó kis pácolás után megsütöttem  a sütőben és nyers zöldséggel tálaltam, sütöttem még diókenyeret, ami egyre jobban ízlik.  Ezek voltak hétvégén, nem is kellett más, mert szombaton belakmároztunk.

Ma is főzőcskéztem, csináltam finom husi levest pulykaszárnyból és kacsanyakból, a párom ezt hozott pulykanyak helyett :)), nem baj végül is bevált. Ezt persze tészta nélkül esszük, mert hát úgy jó. A lánykámnak készítenék hozzá csigatésztát, de ő is anélkül nyomja. Nem erőltetem a tészta dolgot...

Holnap pedig görög muszakát csinálok, már nagyon várom vagy a másik variáció a zúzapörkölt, ami szintén nagyon finom. Ezek között variálok, de lehet, hogy mind a kettő befigyel még a héten.

Most megyek és menedzselem a lányom fürdését, mert annyit vacakol, mire bemászik a kádba, hogy csak legyen energiám kivárni.

2012. február 24., péntek

Várom a hétvégét

Azt rebesgetik a hírek, hogy a hétvégén tavaszi idő lesz:)), alig várom már. Az egyetlen rossz az olvadásban, hogy ez a sok hó gyorsan olvad el és nem tudja a föld magába szívni. Ez a mi udvarunkon különösen gondot okoz, mert tavaly nyár végén csináltunk kerítést és az udvaron sajnos, mind az autóbeálló, mind a kiskapu környéke föld. Hát nem mondom most már lassan kezd sártengerré változni.

ÚÚÚÚtálom!!!, de nagyon, remélem minél hamarabb felszárad, mert lassan nem csak sár, hanem kis tavacska méretű pocsolyák is színesítik a képet. Mondtam is az uramnak, hogy lassan csónakkal fogunk közlekedni a bejárati ajtó és a kapuk között. Ez egyébként borzasztó, mert mondjuk nagy műgonddal kipucolom a csizmámat és addig tart, amíg el nem érem a kaput, mert azon a részen konkrétan elsüllyedünk...

A párom ma reggel letett egy pár deszkát a kapu környékére, hát a nagykapu környékén ez elég érdekes lett, mert utána ráállt és majdnem hanyatt esett akkorát csúszott a sárban a deszkán :)) Szóval izgalmas közlekedni. Már kitaláltam, hogy szatyrot húzok a lábamra és az utcán leveszem. Csak utána hova tegyem ezt a csodás állapotú zacskót, áááááááhhhhhhhh :D

Egyébként most reménykedem, mert fúj a szél és viszonylag langy idő van, így hátha pár nap alatt felszárad ez förtelem és már nem olyanok leszünk, mint a varacskos disznók, ha megközelítjük a kaput :))))

Visszatérve a hétvégére, megyünk a barátainkhoz, akik szintén paleoznak, de ők már 2 éve és náluk mindig valami különlegesség készül. Kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz a menü. Én készítek kókuszos-datolyás golyót.

Remélem lesz lehetőségünk egy kicsit csavarogni ebben a jó időben, mert nagyon rám férne egy kis friss levegő.

Visszatérve a kajálásra.

Ma kipróbáltam a paleos rántott csirkecombot, hát nagyon finom lett, próbáltam lightosítani (szép szó :)), és még azt is, hogy ropogós legyen a külseje.

Ötleteltem, hogy miből készítsem a panírt, mert nem akartam még zablisztet sem használni. Így maradt az amit itthon találtam. Végül az alábbi kotyvalék lett belőle:)) Ötleteket egyéb paleos blogokról gyűjtögettem, nagyon köszönöm azokat a szerzőknek.

Rántott csirkecomb másképp

Kicsit túlontúl is napsütötte rántott csirkecomb :))
  
Szóval a csirkecombokat besóztam, először őrölt szezámmag és őrölt napraforgó keverékébe forgattam meg (70-30%) arányban, aztán tojásba, majd újra ez előbbi keverékbe. Végül egy vékonyan kizsírozott tepsibe fektettem és a combok tetejét megöntöztem egy kis olvasztott kacsazsírral, majd alufóliával lefedtem és közepes lángon fél óráig sütöttem. Ezután levettem a fóliát és mind a két oldalán sütöttem még 7-8 percig, majd mindkét oldalát megpirítottam. Nem tudom pontosan mennyi magot őröltem meg, erősen saccra ment. Kicsit túl pirítottam, de egyébként isteni lett. És ami a legjobb nincs olajszag a lakásban és mégis isteni lett az íze, finom omlós és a panír rétegtől kicsit különlegesebb lett az íze. 

Szívesen ettem volna uborkasalival, de végül görög saláta készült hozzá. Összességében egy isteni ebédet alkottam és még meg se gebedtem a melótól, mert a legjobban a tűzhely mellett álldogálást utálom a készítésében közvetlenül az olajszag után... Csak azt sajnálom, hogy eddig nem sütőben sütöttem a rántott husikat, még ha rendes panírral készül akkor is. Rá fogom beszélni anyukámat, hogy próbálja ki, mert ő 8 embernek szokott rántani és ehhez kb. 1 l olajat használ el...Ehhez nincs mit hozzáfűzni...

A végeredmény fent látható és a szívemet melengeti, hogy egy kis napsütést is sikerült becsempésznem a blogba.:))

Lehet, hogy nem kevés a kal. tartalma, ebből a csirkecombból 2 db volt kb. 350 kcal, ami szerintem ebédre nem olyan vészes, főleg nem görög salival. 

Örülök, hogy megsütöttem. Nem mondom, hogy állandóan ilyet fogunk enni, de azért néha belefér.

A mai délutánunk még izgalmas lesz:) MA lesz a farsang a suliban és az egész osztály pingvin lesz, alig várja már a kiscsajszi :)) Megyünk megnézzük a leányzót és jót fogunk bulizni. :)

2012. február 23., csütörtök

Miért is várom a paleo étrend hatását...

Nem titkolt szándékom, hogy nem kizárólag fogyni szeretnék ezzel az étrenddel, hanem egészségesebbé szeretnék válni.

Mostanában sok minden ért egészségileg, amik egyrészt megijesztettek, másrészt pedig felhívták a figyelmemet, hogy jobb lenne egy kicsit jobban odafigyelni magamra, mert bajok lesznek. Azt gondolom, hogy ahhoz még elég fiatal vagyok, hogy ennyi egészségügyi problémám legyen. Már pedig van. 

Több jelet is kaptam az elmúlt pár hétben, problémák váltották egymást. Először a szemem alatt jelentek meg a xanthelazmának nevezett bőrproblémák, amelyek koleszterin anyagcsere rendellenességről vallanak, ráadásul úgy, hogy a koleszterin szintem tökéletes. Ez mindenesetre elgondolkodtató, főleg az általam megtalált cikkben foglaltak alapján.

Ezen kívül endometriotisom is van, amit egy women's cream nevezetű progeszteron krémmel kezeltem, ami  eleinte pozitív változásokat okozott, főleg az "ünnepnapok" körül. Ezzel a krémmel kapcsolatban azt az információt kaptam több helyről, hogy ha nem is mulasztja el legalább nem engedi nőni ezeket a csokicisztákat. Sok mindenkinek segített, nekem sajnos ebben nem. A menstruációs fájdalmaim azonban sokat enyhültek a krémtől, így legalább elviselem ezeket a napokat, nem csak vegetálok. Sajnos az endos csokiciszta majdnem 1,5x akkora, mint volt a kezdetekkor 1,5 éve és még kettőt látott az uh-os, amit eddig nem. Valószínűleg gyorsabban nőtt volna krém nélkül, de ezt már nem lehet tudni.

Ezzel kapcsolatban  merült fel még a paleo diéta, amit ált. együtt alkalmaztak néhányan a krémmel és pozitív hatást tapasztaltak. Sajnos úgy tűnik a műtétet nem tudom elkerülni, mert elég nagyra nőtt az egyik ilyen ciszta.


A problémám az, hogy az egyik ilyen csokiciszta már hatalmas és a petefészkemben van, azt mondta az uh-os, hogy egy fakír vagyok. Eddig azt gondoltam hülyeség, de most, hogy már 3. napja mozdulni is alig tudok a petefészek görcsöktől, már nem gondolom. Most kipróbáltam egy moksa elixír nevű homeopátia alapú szert, csak ezzel meg az a baj, hogy először felerősíti a tüneteket. Na, most döntsem el, hogy emiatt a szer miatt erősödtek fel a tüneteim vagy pedig egyéb oka van, pl. szét akar durranni benn az egyik ilyen ciszta. Bár ez elég elképzelhetetlen, mert nem véletlenül hívják csokicisztának... Szóval nem a legkönnyebb eldönteni, hogy mi legyen, megműttessem magam vagy várjak még egy kicsit. Már 1 éve rászántam volna magam a műtétre, ha tudnám, hogy végleges megoldást hoz, de nem, mert ez a valami mindig visszanő és nincs rá gyógymód. Az egyetlen gyógymód arra, hogy elodázzuk a ciszta visszanövését az az, hogy drasztikus szerekkel menopauzás állapotba hoznak, tehát elkezdesz drasztikusan klimaxolni fél évig, eközben leáll a hormontermelés és nem nő vissza, de a "klimax" kellemetlen hatásai mellett, egyéb mellékhatásokkal is számolni kell. Láttam a tesómon, aki alávetette magát ugyanilyen probléma miatt, csak hamarabb derült ki nála a probléma, mint nálam. Ez sajnos nem korfüggő, ő 6 évvel fiatalabb, mint én. Emellett a szer mellett magas lett a vérnyomása, a májenzimek egyre romlottak, míg olyan állapotba nem jutott, hogy végül már nem használhatta ezeket a csodagyógyszereket, mert a mellékhatás erősebb volt, mint amit eredményként el lehetett érni. Hát én ennek nem vetem alá magam....

A felső sorokat pár napja írtam, de most hozzá akarom tenni, hogy a hasi fájdalmaim nagy része megszűnt, de sajnos a műtét úgy látszik elkerülhetetlen. Sajnos, most éppen olyan orvost keresek, akiben megbízom, mert az előző akinél voltam, hát eléggé megrémített. Így is eléggé meg vagyok ijedve nem hiányzik még az si, hogy az összes lehetséges variációt úgy adja elő, mintha ez nagyon valószínű lenne. Nem baj, hogy tájékoztat, de nem mindegy, hogyan...

Ezen kívül szívpanaszaim is lettek és a bal karom is úgy el kezdett fájni, hogy majd kiugrott a szemem. El is rohantam orvoshoz, aki csinált ekg-t és közölte, hogy a pulzusom nyugalmi állapotban is 100 körül van, hát az nagyon magas. A pajzsmirigyemről nem lehet, mert azt 1,5 hónapja nézték. a végeredmény, hogy egy belső feszültség okozza és szedjek rá Betalocot, hát nem szedtem. Még most is érzem egy kicsit a szívemet, de sokkal jobb és valószínűleg tényleg a stressz okozta/okozza ezt a problémát. Mostanra a pulzusom is visszaállt a nyugalmi szintre, de azért ijesztő volt.

Sajnos stressz az van elég mostanában. Az ember nem szívesen ír ilyeneket, mert ez olyan imidzs :) romboló. A lényeg, hogy amióta letettem a jogi szakvizsgáimat nem igazán találok állást, a szakvizsga miatt felmondtam az adóhivatalnál, mondván oda vissza tudok menni. Vissza is tudnék, ha nem lenne létszámstop, de van, így ez most nem túl valószínű. Ráadásul alkalmazott ügyvédi állást kerestem, nem közszférás állást és hát azt kell mondjam, az sincs. Nagyon ritkán hirdetnek egyet-egyet, de elenyésző. Már arra is vetemedtem, hogy ügyvédjelölti állást pályázok meg, de oda már túlképzett vagyok. Arra meg nincs pénzem, hogy fizessek egy ügyvédnek, hogy alkalmazzon. Ez sajnos a realitás. Sajátot nem csinálhatok, mert nem dolgoztam jelöltként a szakvizsga előtt, "csak" az adóhivatalnál. Most folyamatban van egy állás, de már 3 hónapja nincs semmi hír, csak azt, hogy mivel állami munka ezért várjak nyugodtan, mert lassan őrölnek isten malmai. Hát várok, de egyre rosszabbul vagyok. Már nem olyan jó itthon lenni, vagyis jó, de én túl társasági ember vagyok, ahhoz, hogy csak úgy itthon legyek. A jóból is megárt a sok.

Szóval mindent összevetve nem túl rózsás a helyzet, de remélem, hogy legalább az egészségi állapotom javulni fog... ettől a paleotól. Jó lenne vele fogyni is, de várok még a kal. számolással, mert most először próbálok alkalmazkodni ehhez az új étrendhez, az is elég nehéz.

2012. február 22., szerda

Haladgatok...

Tény, hogy lassabban mennek a kilók lefele, mint a kal. számolással, de ebben az életmódban jól érzem magam, még akkor is, ha nagyon kívánok néha olyan dolgokat amiket nem ehetek meg.

Érdekes, hogy a kenyeret kívánom a legkevésbé. Az ilyen irányú igényemet szinte teljesen kielégíti a diókenyér, amit már legalább 3 variációban készítettem el. Nagyon jól sikerült mindegyik és azt kell mondjam kezdek hozzászokni. Nem eszek belőle sokat, mert ebből nem kívánja úgy az ember, hogy na csak még egy falás, egy kis ropogós kenyérhéjat tömök még magamba. Hát ezt itt el lehet felejteni. Legalábbis én nem érzek kényszert rá.:))

Amit viszont kívánok az az édesség. Lehet, hogy a sok gyümölcs teszi, ami tele van gyümölcscukorral, de nagyon kívánom a nasikat. Elég lenne ilyenkor egy kis napramag, de most pl. nincs itthon, így csak simán sóvárgok. Lehet, hogy a paleos édességek sem segítenek, mivel ezek, ha nem is ártanak, de azért az édes ízek utáni vágyat fokozzák, szerintem....

A lényeg, ha nem is gyorsan, de haladok. Most a súlyom 88,2 kg. Egyébként már siettetném. A páromnál ugyanez volt a helyzet, lassan indult be neki és állandóan nyekergett, kicsit már idegesített. Most én csinálom ugyanezt...

Szóval a kajálásom:

Reggeli: 1 szelet diókenyér, picike vaj, kolbász, tojás, zöldség, tea
Tízórai: 2 kicsike banán
Ebéd: gulyás leves (tegnap főztem egy kondérral :)) + 4 szem datolya, mert kívánom az édeset...
Uzsonna: narancs és kiwi is befigyelhet, még nem történt meg
Vacsora: görög saláta van tervbe véve, még nem biztos

Hétvégén megyünk vendégségbe és "csak"paleos kaják lesznek, mert a háziak is ezen az étrenden vannak már lassan 2 éve és a nőci nagyon kreatív. Megígértem neki, hogy viszek datolyás-kókuszos gombócot, nagyon rá van mozdulva :D

A mozgással állok még hadilábon. Pedig tudom, hogy az segítene változtatni a súlyomon, még mindig mantrázom magam.


Gondolkoztam, hogy készítek magamról, ilyen volt, remélhetőleg ilyen lett képeket, mert szeretném követni a változásokat. Addig azonban, amíg nem lesz valami látható változás azokat a képeket sem teszem fel, mert az így eléggé szörnyű látvány, és nincs ami finomítson rajta :(((

Nem igazán tudtam most izgalmasabb bejegyzést írni, mert sajna a napjaim elég egyhangúak mostanában, így munkára várva. Alig várom már, hogy valami alakuljon körülöttem, mert lassan besavanyodok itthon...

2012. február 20., hétfő

A mai nasi


Már nagyon vágytam egy kis nasira a hétvége nehézségei után és találtam is egy egész finomat, amit már régen ki akartam próbálni, Pocakpanna blogjáról van. Isteni paleos sütiket készít, zseniális benne.


Szóval a mai finomság,

 Répás - gyömbéres puffancsok 



Hát nem a legjobb kép, de sajna már elfogyott az egész, így nem tudok dekoratívabb képet csinálni, majd legközelebb jobban odafigyelek a külsőségekre. Az íze viszont kárpótolt mindenért, bár a kislányom addig ette, amíg nem jött rá, hogy répából van a nagy része.

Hozzávalók 17 db puffancshoz:

20 dkg sárgarépa
5 g gyömbér
10 dkg dió
5 dkg kókuszreszelék
10 db datolya, ehelyett 4 db datolya lett és 5 dkg meleg vízben áztatott mazsola
2 ek olaj
1 tk. fahéj

A répákat megtisztítjuk, felaprítjuk, a datolyákat kimagozzuk, a mazsolát kicsavarjuk a vízből és beledobjuk az összes többi hozzávalóval az aprítóba, alaposan összeaprítjuk, majd apró golyókat formálunk és a 175 fokra előmelegített sütőbe tesszük 20 percre. 

Nekem az volt a gondom egyedül, hogy az aprítóm nem igazán az a minőség, amit Pocakpanna használ, így sajnos nem tudja olyan kicsire aprítani a hozzávalókat, mint az övé, de az ízén nem változtatott szerencsére. Mindenkinek ajánlom, cukorra és egyéb édesítőre nem igazán van szükség hozzá, mert a datolya és a mazsola elég édes ízt ad neki.

Őszintén szólva nekem annyira nem jött be, de például a párom nagyon szerette. Ízlések és pofonok.



Kínkeserves napok után...

Szörnyű hétvégén vagyok túl kajailag. Na, nem adtam fel a paleózást, de azt gondolom, hogy ezután a hétvége után minimum egy érdemrendet kellene kapnom, hogy ellenálltam a csábításnak. Ennyire még sose kívántam (a paleo kezdete a mérce) a finomságokat, de ebben az elmúlt két nap a hibás.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már nem akarom megenni a számomra nem megfelelő ételeket.
A lista rendkívül széles. Az anyukám ezen a hétvégén csak olyat készített amit nem ehetek meg. Tudom én, hogy az unoka ezt szereti és az anyagi megfontolások is közrejátszottak amikor a hétvégén főzött, de nekem ez egyenlő volt a kínszenvedéssel. Példálózó jelleggel, főzött, sütött lebbencs levest, krumplis lángost, túrógombócot és krumplis pogácsát is. A levest kivéve mindegyiket imádom és hát nem volt egyszerű megállnom, de jelentem sikerrel vettem az akadályokat, de ma készítenem kell valami finomat, mert nagyon kívánok mindent ami kelt tészta, édesség, finomság, egyebek...

Szerencsére sport terén már javulást mutattam a hétvégén. Ha a közelben lenne egy kori pálya nagyon egyszerű dolgom lenne, mert imádok korcsolyázni. Ezen a hétvégén is ez volt az egyik program. Nem mondom, hogy meglepődtem az edzetlenségemen, de végül belejöttem. Az első kör után olyan volt a sípcsontom melletti rész, mintha tüzet raktak volna ott, az izmaim hiánya miatt:( Aztán belelendültem, végül több, mint 1 órát koriztunk. Szerencsére nem felejtettem el siklani a jégen. A kicsi lányom most kezdi, de annyira kis ügyes, ráadásul nagyon bátor is. Én végig attól féltem, hogy esek egy nagyot, de ő olyan gyorsan rohangált a kis kezdetleges technikájával, hogy féltem odanézni néha. Szóval a sport megvolt... Szívesen űzném még ezt a jeges sportot máskor is, de a környéken ez elég nehézkes...

Összességében tehát a hétvége jól telt, kivéve az utazásokat, mert azok most horrorisztikusan hosszúnak tűntek. Odafele az átlag 2,5 órás utat 4,5 óra alatt tettük meg, mert baleset történt, visszafele lehetett haladni, de ki akartunk próbálni egy új utat, ami nem igazán vált be. A 2,5-es szintidőt meg se közelítettük a cirka 3 óra 15 perccel. Alig vártuk, hogy hazaérjünk. Itthon újabb meglepetés várt, mert a kazánnak valami nyavalyája lett, így kellett neki egy ügyes férfi kéz, hogy újra formába lendüljön. Nem volt nagy meló, de sajna a ház lehűlt 16,5 fokra. Az azért megnyugtató, hogy fűtés nélkül sem hűlt ki a ház ennél jobban. Mostanra sikerült feltornázni a fűtést 21 fokra. Ez azért már élvezhetőbb...

Mindjárt nekilátok főzni vagy sütni, még nem tudom. Alapul veszem Pocakpanna receptjeit, mert isteninek tűnnek. Ha készítek valami finomat, akkor csak ki tudom védeni a csajszi csokikészletének felfalását, ami jelenleg sanszos...


2012. február 13., hétfő

Datolyás kókuszgolyó

Lehidalok ettől az édességtől. Lehet, hogy paleos, de elképesztően finom. Mindenkinek tudom ajánlani kipróbálásra.
Az alapot a webcukrászda paleos oldaláról vettem, ahol datolyás-kókuszos kúpként működött, megtekinthető itt . Én egy nagyon kicsit átvariáltam, de nem nagyon. Az összhatás és íz fenomenális lett. Csak kevés lett. Próbaként csináltam egy párat, összesen 20 db lett belőle.



Hozzávalók ehhez a mennyiséghez:

15 dkg datolya (ez puha volt) (450 kcal)
5 dkg kókuszreszelék, ízlés szerint egyébként (330 kcal)
sima, zsírszegény kakaópor (szintén ízlés szerint) (100 kcal - 2,5 dkg)
rumaroma (ízlés szerint)

Igazából ez az ízlés szerinti süti :))) A datolya édes ízétől függ a hozzávalók mennyisége. Na mindegy, én a datolyát kimagoztam (ha nagyon kemény, vízbe kell előtte áztatni), beletettem az aprítóba és nekiestem, még öntöttem hozzá vizet így a végén jó krémesre kutyulta a gép. Kikanalaztam (a férjem közölte, hogy elég furin néz ki) és beletettem a kávédarálón összeőrölt kókuszreszeléket, aztán szórtam bele kakaóport és végül megbolondítottam egy kis rumaromával, gondoltam nem rontja el, hát nem tette Addig kóstolgattam, öntögettem hozzá a kókuszt, kakaóport, amíg egy nagyon fincsi összhatású masszát kaptam. Végül golyóbisokat csináltam belőlük és kókuszreszelékbe forgattam. Isteni lett, csak kicsit puha. Valószínű nem lesz olyan, mint az igazi kókuszgolyó, de az íze kárpótol mindenért.
Legközelebb többet kell csinálnom, bár a datolya nem a legolcsóbb alapanyag, sajna.

Az enyém kal. tartalma a következő képen alakult.

Összesen: 880 kcal és 150 ch az egész, ez 20 db-ra levetítve.
1 db-ra 44 kcal és 8 g ch jut, szerintem ez nem vészes, így minden diétázónak jó alternatíva lehet az édességet tekintve.
Ajánlom mindenkinek :)))


Nehéz napok...

... leginkább a női létet megszomorító időszak miatt. A hasi görcsök hagyján, de az, hogy minden pillanatban édességet ennék, szörnyű. Sajnos a gyümölcs ezt már nem elégíti ki. Bár van egy sanda gyanúm, hogy most olyan stádiumban vagyok, hogy egy tábla csokit kellene megennem ahhoz, hogy elmúljon ez az állapot, bár lehet elég lenne pár kocka is, de nem eszek. Nem és nem, kitartok. 

Ezen kívül a paleoval kapcsolatos problémáim is akadtak, bár igazából csak az, hogy állandóan főzni kell és legfőképpen az, hogy ki kell találni mit főzzek. Eddig nem főztem állandóan, kb. hetente 1x, 2x hetente, leginkább hétvégén. Most, hogy a hideg vacsora, ebéd nehezebben oldható meg, mindig azon kell agyalni mit főzzek, főleg ha nem akarok húst hússal enni. Már pedig nem szeretnék. Lehetne persze állandóan zöldséget, gyümölcsöt enni, de egyrészt nem kívánom folyamatosan, másrészt nem olcsó mulatság. Mondjuk anyagilag inkább a magok, mandulafélék ára megterhelőbb, mint a normál étrendben, de ha kiszámolom összességében kb. 10 %-al kerül többe a kajálás. Nyáron pedig kifejezetten olcsóbb.

A mai ebédet a drága párom kreálta. Vettünk friss hekket és azt grillezte meg a sütőben és sütött hozzá almát. Én a sült almáért nem rajongok, de a halacska isteni volt, bár legközelebb nem kell majd ilyen sokáig sütni. Mindent összevetve fenomenális volt. Én magában ettem egy kis savanyúsággal. Fejedelmi étek. A férjem mondta, hogy rakjak fel egy képet az alkotásáról :)))

Grillezett hal, sült almával


Még tegnap levadásztam a webcukrászda, paleos oldaláról egy receptet, amit kis variálással kipróbálok. A lényeg, hogy datolyát kell pürésíteni, bele kókuszreszelék és kakaópor, ebből fogok golyókat csinálni. Majd meglátom milyen lesz és lefotózom: remélem finom lesz, mert eléggé fenem rá a fogam. 

A mai szerzeményem, amivel a datolyát fogom pürésíteni, egy aprítógép. Nagyon örülök a gépnek, csak félek, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A múlt héten vettem egy kávédarálót, ami hát nem túl nagy teljesítményű, elég gyéren darál. Bár még kávét nem daráltam vele, "csak" szezámmagot, lenmagot. A kókuszreszelékkel már semmit sem tud kezdeni, pedig mások szerint azt is le kellene darálnia, hát nem teszi. 
Mindegy remélem ez jobb lesz, ezt a Lidl-ben vettem és általában amiket ott vettem beváltak. 

Elméletileg egy jobb géppel akár a dióból és a mandulából is tudok vajat csinálni, ha jó sokáig keverem, remélem ez ilyen. Hát majd kiderül..., bár annyi mandulát sosem fogok tudni venni, hogy csak úgy próbálgassam. Egy vagyonba kerül. A dió sem olcsó, de a kertünkben termett rengeteg, így nem kerül semmibe. Emiatt sütöm állandóan a diókenyeret, mert dió az van rendesen. Egyébként tegnap kipróbáltam olíva olajjal kacsazsírral és talán még az íze is jobb lett egy kicsit. Pedig a kacsazsírt szeretem, de ebben úgy tűnik nem annyira tuti.

Na megyek és kipróbálom. :)))

2012. február 11., szombat

Mégis ráálltam a mérlegre...

... és örültem, mert a súlyom 88,7 kg, ugyan csak 20 dkg, de fontolva haladok lefelé.


Ma jött el az az állapot, hogy nincs kedvem főzni, pedig kellene, mert egy kis adag halászleven kívül nincs itthon semmi. A blogolás után neki is állok szerintem nem tötyörgök. Tudom már lassan dél van, de a reggeli időpontja is inkább fél 11 volt, mint reggel 8 óra, mert akkor még a lóbőrt húztam.

Sajnos az állapotommal összefüggő görcseim most eléggé kínoznak, így még rosszabb. Ma korizni akartunk menni, de a hasam sajnos ezt nem engedi, nélkülem pedig nem akaródzik a kis családomnak. Most számítógépes tankcsatát vívnak egymással, nem tudom meddig bírják :))

Tegnap voltam nőgyógyi uh-on és ott sajnos megállapították, hogy súlyosbodott az endometriótzisom. Eddig próbáltam egy women's cream nevezetű szerrel kezelni, ami yam gyökér kivonatot tartalmaz, de sajnos nekem ezalatt az 1 év alatt romlottak az eredményeim. A csoki ciszta a jobb petefészkemben már 7 cm átmérőjű, ami hatalmas, ráadásul látnak még kettőt, ami eddig nem is volt látható. Az uh-os nő azt mondta, hogy egy fakír vagyok. Hát lehet, hogy igaza van és fel kellene lépnem ezzel valami show műsorban :))) Tudom nem vicces, de próbálom nem belelovalni magam. A műtétet próbálom elodázni, de sajnos nem fog menni, úgy tűnik. Addig kell megcsináltatni, amíg megoldható endoszkóposan, tehát nagy hasi vágás nélkül. Szerintem pár héten belül megcsináltatom, mert eléggé ijjesztő a mérete...Bár valahol azt olvastam, hogy az említett krém akkor lett hatásos, amikor a paleo-val együtt kezdte alkalmazni az illető, hát nem is tudom higgyem-e. Egyébként ez  nagyon érdekesnek tűnt, de eddig nem foglalkoztam vele. Remélem nem a tej elhagyása jelentett kiutat, mert a tejtermékeket nem hagytam el teljesen, csak radikálisan lecsökkentettem. Majd pontosan utána nézek.

Megyek is főzni...

Visszatértem :))) Megfőztem a mai menüt, ami gombaleves volt és pulykacombból pörkölt, továbbá zablisztből galuska és a gyerkőcnek rendes tészta. A drága férjuram összedarabolta a husit és a hagymát, így ez az élvezet kimaradt az életemből. Nagyon örültem neki, mert a hagyma aprításnál, csak mosogatni utálok jobban, mert az tovább tart :)

Jól be is lakmároztam a pörköltből, a zablisztes galuskából és a csemege uborkából. Ez a nokedli kicsit másképp működik, mint a normális, de végül a hússal együtt isteni lett. Mondjuk ennek az az oka, hogy a pörkölt intenzív íze (elég lightosan gyártom, de szerintem finom), elnyomta a zabliszt meghatározó ízét, így összességében nekem teljesen olyan volt, mintha rendes galuskával tömtem volna meg magam. Persze a zabos izéből csak keveset ettem, mert a zab csak olyan megtűrt "izé":) a paleoban, de néha bele kell férnie.  

 Szóval a mai kaja:

Reggeli: 1 vékony szelet diókenyér, szalonna, jégsaláta, uborka + banán (jól laktam)
Ebéd: pulykapöri + zablisztes galuska + csemege uborka (a levest most nem kívántam)
Uzsonna: alma + szárított datolya (natúr, isteni finom)
Vacsora: még rejtély, de annyira ízlik a husi galussal, hogy lehet az lesz..






Paleózok rendületlenül...

... és egyre jobban belejövök. Most már napok óta csak olyan étel ment le a torkomon, amely az általam elhatározott keretekbe belefér.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a finom ropogós héjú kenyér, de az már hiányzik egy ideje, mert nem igazán eszek ilyeneket mostanában, de ha mégis nagyon megkívántam, akkor főleg Db-ben ettem kis kacsazsírral és lilahagymával. Nem mondom most is be tudnám termelni, de nem fogom, mert próbálok kitartani.

Már nem gúnyolódik az uram, mert látja, hogy komolyan gondolom, inkább tanácsokat ad, bár ezek inkább arra vonatkoznak, hogyha kívánod az ételt egyél, mindegy hány óra van..., ilyenkor általában gyümölcsöt tuszkol le a torkán. Ez a gyümölcs gyakran a banán, mert hát a fogyózásba, kcal diétába nem annyira fér bele a magas kal., és ch tartalma miatt, de ebben az étrendben ez nem számít, mert a banán rendkívül egészséges és laktató gyümölcs.

Mára már én is el vagyok kevesebb kajával, pedig eleinte sokat ettem, de valahogy csökkent sz étvágyam, nem értem, hogy miért van, de örülök neki. 

Persze ez az étrend szinte állandó főzést és rengeteg kreativitást igényel, ez utóbbinak még nem vagyok maradéktalanul a birtokában. Most leginkább azokat készítem el, amelyekhez nem kell túl nagy átalakítás. Az elmúlt napokban, amíg nem írtam főztem pl. reszelt csirkemájat karfiolpürével (kicsit krumplipüré fílingje van), persze nem teljesen olyan, mint a krumpli, amit pedig imádok, de mivel azt sem nagyon eszek, ezért ez jó alternatívának tűnt. Tudom, hogy nem én találtam fel a spanyol viaszt, de azért örülök, hogy ezt összehoztam. 
Tegnap pl. halászlevet csináltam sűrítményből és friss halból, isteni lett. Persze ezt ettük tegnap és ma is, szerencsére a férjem nem az a válogatós típus, megeszi 2-3 alkalommal ugyanazt az ételt.

A diókenyér is napi eledelünk lett, nem ez a legigazibb kenyér, de legalább tudsz valamit kenyér gyanánt enni. A felvágottakat is próbálom kerülni, kivéve a kolbászt, szalonnát. Persze a szalonna ritka vendég, mert azt nem hiszem, hogy nagyon egészséges lenne, bár lehet, hogy tévedek. A felvágottakat és a túrókrémeket (amit imádok, így nem mondok le végleg róla) helyettesítem mindenféle zöldségkrémmel, tojáskrémmel, tonhalkrémmel, szóval próbálok variálgatni.

Mindezeken felül rengeteg gyümölcsöt és zöldséget eszünk (bár én ezt kevesebbet, mert nem mindegyik nyers zöldért rajongok), most a fekete retket vetem be, azt nagyon szeretem.

Minden esetre a súlyom, ha nem is olyan gyorsan, mint a kcal számolós diétával, de azért halad lefele, mindamellett, hogy pl. tegnap este 10 körül is benyomtam egy banánt és jól esett.

Számszerűsítve 88,9 kg-ot mutatott ma reggel a mérleg. Valószínű, hogy keddig nem állok rá, mert ma megérkezett a mikulás, így szerintem nem sok értelme van.

Leírom a mai kajámat, ami nem volt túl változatos, mert orvosnál ültem rengeteget.
Reggeli: 2 banán
Tízórai: 1 bögre tea
Ebéd: halászlé, 1 kis szelet diókenyérrel
Uzsonna: mandula és datolya (sima aszalt, olyan édes, mint a méz...)
Vacsora: 1 fél sz diókenyér, pár falat bacon, uborka + egy késő esti banán :(((

Holnapi terv a tökfőzelék, gombaleves, pulykacomb pörkölt lesz vele melóm. Lehet, hogy a gombaleves kimarad, bár azt nagyon csípjük csak, hát azt tejföllel szoktam, majd meglátom mi lesz belőle...

Az édesszájúságom is ki lesz elégítve, ha nem is holnap, de nézek valamilyen Pocakpannás receptet, aki isteni paleo sütiket gyárt és csak a nyálamat csorgatom.

A kislányom is csinálja velünk valamennyire, nem főzök neki kifejezetten külön, csak ha nagyon haragban van az adott napi étellel. Pl. a halászlevet utálja, így készült neki ma lasagne, egyébként meg a suliban eszik olyat is amit itthon nem igazán készítek. Persze a csaj a legnagyobb gyümölcs és zöldség fogyasztó a házban...

Most lassan megyek feküdni, mert kiesik a szemem :)))

2012. február 5., vasárnap

Telnek a napok

Már vagy két napja nem írtam. Nagyon jó napokon vagyunk túl, bár a kajálás tekintetében nem arattam teljes sikert. 
Pénteken egész nap takarítottam. Úgy belelendültem, hogy az egész konyhát végigsúroltam, a falakat, a tűzhelyet, stb. Estére olyan izomlázam volt a karomban, hogy csak na. Nem túl sokat ettem pénteken, de minden belefért a paleoba. Reggeliztem, napközben gyümölcsöket csipegettem, este húslevest ettem zöldséggel és husival.

A tegnapi napom már eseménydúsabbra sikerült kajailag is. Féltem ettől a naptól, a gyerekzsúr koordinálástól és a finomságok támadásától is. Túl rövid idő telt még el az átállástól, hogy csak úgy át tudtam volna nézni ezeken a finomságokon. 

Röviden ettem 3 mini kókusz golyót, a párom gyártotta (cukor nélkül készült, de darált keksszel), plusz a tortavágáskor nyalogattam az ujjamat :(((, és ettem egy csokis kekszet is. Hát nem vagyok magamra büszke, de du. 4 után már semmit nem ettem, kivéve itthon két szelet abonettet egy kis feltéttel. Mindegy ma reggel átestem a mérlegelésen 89,5 kg voltam. A lényeg, hogy 1 hét alatt ment le 1 kg. Tudom, hogy lassabban indul be a fogyás ezzel az étrenddel, de sajnos én nagyon türelmetlen vagyok. A páromat a kezdetekkor állandóan nyugtatgattam, hogy be kell indulni a fogyásnak nem megy 1 hét alatt, neki 3 hét után indult be igazán...., én megpróbálok addig kitartani, mert neki könnyedén osztogattam a tanácsokat, de sajnos magamra nem igazán tudom alkalmazni ezeket az okosságokat.
A lényeg, hogy abbahagytam a kókuszgolyózást, na jó ma még ettem 3 db-ot, de ezzel kifújt. A hűtő közelébe sem megyek, de azért ma sütök szerintem paleo gofrit, mert megkívántam az édességet, bár lehet, hogy győz a lustaságom. Ugyanis nagyon elfáradtam tegnap és tegnapelőtt.


A tegnapi buli fantasztikusan sikerült, hála ezért a páromnak, aki annyira jól ért a gyerekek nyelvén és annyira szeret velük foglalkozni, hogy szerintem a pedagógusok jó része leckét vehetne tőle. Tud velük bohóckodni, játszani, de komoly is tud lenni és hallgatnak is rá, ráadásul nagy türelemmel és ügyesen tanítgatja a gyerkőcöket. A buli eleje kicsit káoszosra sikerült, de aztán felülemelkedtünk rajta és egyre jobb és jobb feladatokat, játékokat találtunk, 1-2 játékot én, a többit a párom vezényelte. Az enyémek kevésbé bohókásak, de legalább le tudtak állni egy kicsit, mert iszonyúan pörögtek egyébként. 
Minden tiszteletem az óvónőké... és a tanároké is, mondjuk néhánnyal pályát módosíttatnék. Mindegy, ez nem ide tartozik. 
A férjem hozott egy piócát, akit vizikígyónak hívtak és Dezsőkének szólítottak. A gyerkőcök imádták. Követni sem bírtam a játékokat.  A kedvenc a takarítógép volt, amit egy hulla-hopp karika szimbolizált és azt kellett átugrani, lefeküdni, hogy elmenjen valaki fölött, a lényeg, hogy nem lehetett hozzáérni, de párom összevissza húzgálta  a karikát, vízszintesen, alacsonyan, magasan, függőlegesen. Imádtak ugrálni.
Volt egy kötele a páromnak, az egyik kisgyereket megkötözte bokától vállig rátekerte és így kellett elkapni egy másik gyereket, akit aztán megint betekertek és ment tovább a játék. 2,5 óra kemény menet, utána takarítás. Úgy leszívták az összes energiánkat, hogy este amikor kimentünk a teremből és megláttuk a 10 cm havat a kocsin, majdnem leültem a hóba, hogy na elég volt én már kivagyok teljesen. Persze akkor is a szívem választottja állt neki havat takarítani és járóképessé tenni az autót, aztán itthon a ház előtt folytatta.
Egy szóval a tegnapi nap fantasztikusan telt, a gyerkőcök szerint a világ legjobb buliján vettek részt és úgy elfáradtunk, hogy szokásunktól eltérően már fél 10-kor ágyban voltunk és reggel fél tízig aludtunk egy huzamban. A kislányom rendkívül tapintatosan 3/4 7-kor levonult a nappaliba és örömködött, hogy ilyenkor szólongatás nélkül nézhet mesét...:))), ilyennek is lennie kell néha.
A mai nap pedig pihengetek, mert még tegnap este sütöttem husit és a sütőben várja a kései ebédet, már csak egy kis párolt zöldséget prezentálok hozzá, plusz levest melegítek. A kis család pedig elvonult szánkózni. A drágák. Hívtak, de én aki annyira szeretek szánkózni egyáltalán nem vágytam ma ki a hidegbe, nagyon nem...

A mai kaja:

Reggeli: agyonsült dió kenyér, sült bacon vég, savanyú káposzta, paprika, tea + 3 kókuszgolyó :(((
Ez történt 11-kor.
Tízórai: kimarad :)))
Ebéd: alma, napramag
Uzsonna, vacsora: kevés husileves, párolt zöldség, tejfölös husi

2012. február 2., csütörtök

Mehetne jobban...

lefele a súly. Mára 30 dkg-al több vagyok, mint 2 napja. Nem aggódok, mert most nem az a lényeg, hogy gyorsan beinduljon a fogyás, hanem az, hogy a szervezetem átálljon és egészségesebb legyen. A páromnak is belekerült pár hétbe, mire a fogyás, úgymond mellékhatásként rendesen beindult. Nagyon várom már ezt a pillanatot és meg kell mondjam nagyon nehéz kivárni, főleg, hogy eléggé kívánós vagyok.
Nem is részletezem, hogy mennyi féle ételt kívánok, főleg mennyi nasit kívánok, nem is akarok belegondolni...
Remélem, már nem sokáig tart ez az állapot.

Ma pl. takarítani fogok és ilyenkor egy kis üzemi tuningnak inni szoktam cola zerot, de ezt most ki kell hagynom, hiszen az egészséges életmódnak nem igazán része a cola zero. Most érzem egyébként az elvonási tüneteket, magyarán, ha lenne itthon cola zero nem bírnám megállni, hogy ne kóstoljak meg belőle 2-3 dl-t :(((
De nincs :))))

Az írás segít ezt az időszakot túlélni.

Ezen a hétvégén ünnepeljük a kislányom 8. születésnapját. A szülinapja már eltelt, de a buli még csak most lesz. Kb. 13 gyerek jön el és remélem sikerül a részükre jó programot kitalálni. Most nem fizetünk senkinek a játékvezetésért, így nekünk kell levezetni az egészet. Kicsit tartok tőle, hogy beletörik a bicskánk. Nem baj, majd randalíroznak egy keveset a buli helyszínén a férjem közreműködésével, ő olyan mint a nagy gyerek :)))
2,5 órás banzáj elé nézünk. Ez az akaraterőmet is próbára fogja tenni, mert készítenem kell kókuszgolyót és lesz még torta is, de megpróbálok majd nem elcsábulni. A csajszi alig várja már. Nagyon édes kis babóca. Remélem jól fogják magukat érezni. A neten keresek olyan játékokat amelyekkel le lehet kötni őket. Ha van valakinek valami ötlete, akkor azt szívesen veszem.

Visszatérve a kajáláshoz.
Reggeli: 2 tojásból és lilahagymából készült rántotta, savanyú káposzta, 1  sz. diós kenyérke :)))
Tízórai: alma, napramag
Ebéd: zöldborsó leves, banán, aszalt barack
Uzsonna: banán, abonett kenyér (glut.mentes), aszalt barack pár szem
Vacsora: 1 sz. diós kenyér, kenőmájas, uborka, tea

2012. február 1., szerda

Kipróbáltam....

Az előző bejegyzésben bemutatott paleo kenyeret. Egész jó lett. Botorság lenne rendes, lisztes kenyérhez hasonlítani, de azért helyettesítőként megteszi. Egyetlen hibája lett, kicsit elsóztam, de ez már az én gondom.
Berakok egy képet az alkotásomról, amely diós, lenmagos, szezámmagos kenyér lett.

Kicsit sötét lett a színe, de nem égett meg. Szerintem a dió miatt. A recepthez képest annyit változtattam, hogy kicsit több "lisztet" tettem bele, mert elég híg kotyvalékot kaptam kevesebb liszttel. Egyébként ez elkészíthető kenyérsütő nélkül, az csak leegyszerűsíti a folyamatot. Megsüthetem a sütőben is , akár lepényként, de muffin sütőben is. Mindenesetre legalább elméletben :)) helyettesíti a kenyeret. Ez az alternatíva akkor is jó, ha az ember nem paleozik, csak egyszerűen nem akar lisztes dolgokat enni. Nem mondom, hogy többet nem fogok kenyeret enni, hiszen még ma is úgy kívántam a kislányom vajas zsemléjét, hogy szivacs kellett az állam alá, de kitartok, mert az egészségem fontosabb. Remélem legalább egy fél évig kitartok.

Ma reggelre a súlyom nem változott, így nem is dokumentálom. Sajnos tegnap szerintem egy kicsit többet ettem, mint kellett volna. Nem tudok leszokni róla, hogy a mennyiségeket figyeljem, mert azért fogyni is szeretnék minél előbb.

A mai kajám:
Reggeli: gyümölcs saláta (1 banán, 1 alma, 1,5 narancs), 1 kis szelet sajt
Tízórai: napramag, banán
Ebéd: székelykáposzta tejföllel
Uzsonna: alma
Vacsora: borsó leves, diókenyér, kolbász, paprika, cickafark tea (nagyon fáj a hasam)