2012. október 7., vasárnap

Azért megyeget ...

Már nem kívánom éjjel nappal a vacak kajákat, alig 1 hét alatt sikerült ezt visszaszorítanom. Nem mondom, hogy amikor a lánykámnak csokis kekszet adok nem fut át a fejemen, hogy de jó lenne 1-1 darab belőle, de ellenállok. Ami nagyon jó és egyre könnyebben is megy. Pedig a piros betűs napok is befigyeltek, ettől kicsit nehezebb lett, de nem kivitelezhetetlen.:)

Összességében büszke vagyok magamra, amikor nem volt időm vagy kedvem főzni, akkor is kitartottam :)

Ez a hét az átállás jegyében telt és azt kell mondanom rendben ment. Találtam egy isteni receptet ezen az oldalon http://glutenmentesen-egeszsegesen.com/, ami egy mandulás lepényke. Ezt kenyér pótlékként csinálom, mivel egy kis változatosságra vágytam "kenyér" fronton. Nem mintha nem szeretném az eddig jól bevált kenyérkéimet, muffinkáimat, de mindig szerettem volna használni mandulalisztet vagy mandulaőrleményt. Eddig azonban visszatartott az ára és a beszerzés nehézkessége. Itt azonban beszerezhető és jónak tűnik, de nem utolsó sorban megfizethető kategória. Egy 20 dkg-os csomaggal 90 penny (kb.320 Ft), ami nekem elég jó árnak tűnik. Próbálok még olcsóbb verzió után nézni, de addig ez is jó lesz.
Addig is a receptet megadom itt, hátha valaki kipróbálná. Semleges ízű kicsi lángost kapunk, ami bármilyen feltéttel megbolondítható. Csak a képzeletünk szab határt neki.
Képet majd utólag mellékelek , mert mind elfogyott mostanra sajnos :)Egyébként szerintem elkészíthető akár dióval, zabliszttel és persze egyéb maglisztekkel is.


Mandulás kenyérlepény
(4-5 db kis lepény lesz belőle)

2 tojás
2 púpozott ek mandulaőrlemény (nekem több kellett)
2 ek reszelt kemény sajt
só, bors, szerecsendió ízlés szerint

A tojást felverjük és a többi hozzávalót beleadagoljuk, nekem kicsit híg lett és én addig adagoltam hozzá a mandulát, amíg egy kicsit sűrűbb, de még jól keverhető masszát nem kaptam. Nem szabad túl sűrűnek lennie, de folynia sem. Amikor kész van, akkor előkapunk egy serpenyőt és egy kis zsiradékot teszünk bele és evőkanállal kis kupacokba beletesszük a masszát, amit én villával vagy kanállal lepény vastagságúra simítok és mind a két oldalát szépen megsütöm.( lapos fakanállal könnyebb megfordítani)  Ezután szépen rárakjuk amit szeretnénk.
Én az elmúlt napokban tettem már rá tojáskrémet, tonhalkrémet, ettem tükörtojáshoz, stb. Mindenhez nagyon finom volt és semmilyen mellékíze nincs, ami csökkentené a rátett cuccok élvezeti értékét.
Szerintem gyakran fogom sütni. Amikor legközelebb sütök lefotózom és bemutatom itt az oldalon.

Azt írtam, hogy rosszul állok alapanyagokkal. Hát igen az otthoni megszokott dolgok után, tényleg, de ha nyitott vagyok új dolgokra akkor már nem is olyan rossz a helyzet.

Például nem új dolog, de én imádom a datolyát. Itt isteni datolya van és kb. fele annyiba kerül, mint otthon és nem cukrozzák és még ki is van magozva, nincs kiszáradva stb.

A másik amit felfedeztem az a ghee. Otthon nem láttam sehol...Ez a vajból készült vajzsír, amiben már nincs tejsavó és társai. Hát itt az is van és ráadásul láttam 1 kg-os kiszerelésben és megfizethető kategória, de gondolom az indiai boltokban ez még olcsóbb, mint az élelmiszer áruházakban.

Ide sorolnám a kókusztejet, amit magam gyártottam otthon, kókuszreszelékből, itt meg potom áron megkapható, sőt a mandulatejnek is nagyon örültem pl. 

Szóval sok-sok minden megtalálható itt is, csak meg kell keresni, persze mák az nem nagyon van, meg lenmagot sem láttam, de ezeket majd pótolom valahogy. De még nem adtam fel, hogy keleti boltokban találok ezekből is..
Igazából itt a zöldség-gyümölcshöz kell pénz rendesen. Ezek a legdrágábbak, ezekre rámegy a gatyánk is...

2012. október 5., péntek

Minden kezdet nehéz...

Nagyon nehéz, legalábbis nekem. Még akkor is, hogyha a szervezetem kiabál, sőt egyenesen minden erejével tiltakozik a mostani étrendem ellen. Erősen gondolkoztam, hogy miért olyan nehéz visszaállni egy olyan étrendre, amit nagyon szerettem, jól éreztem magam tőle. Aztán rájöttem szépen apránként a nagy igazságra. Persze ez csak az én igazságom, de akkor is.

Először is lusta vagyok, mert az itteni új élet kialakítása kivett belőlem nagyon sok erőt és energiát. Így már nem maradt időm a paleozásra. Persze ez csak kifogás...Azért hozzátenném, hogy az alapanyagok sem segítettek, bár ha őszinte akarok lenni a kezdeti nehézségek áthidalásához hoztam magammal alapanyagokat. Persze nem túl sok mindent, de a kenyérpótlékhoz van hozzávalóm, csak azt valakinek el kellene készítenie. Lusta vagyok, de ennek vége, mától.

Van még itt más is. Az itteni ételek tele vannak adalékokkal, mindenben van pl. cukor, álmomban sem gondolnám, hogy pl. a lasagne-ba is cukrot tesznek, sonkába, mindenbe, szörnyű. Be kell valljam szégyen ide, szégyen oda elkezdtem ezeket az ételeket és nem bírtam leállni. Rájöttem, hogy ez drog, de nagyon, nekem nem is a cukrot nehéz kiiktatni, hanem a gabonát. Hiszen az is mindenben van, így bármilyen féle elkészített, félkész ételben található liszt, így kizárólag a főzés marad, bár eddig is leginkább ez volt.

Az igazság része az is, hogy imádom ezeket az ételeket, ízlenek is és jólesett egy kicsit ezekkel megtömnöm magam. Igaz túlzásokba estem egy kicsit, már régen abba kellett volna hagynom ezt az önrombolást, mert a szervezetem, már kb. 3 hete folyamatosan küldi a jelzéseket és ezekről a jelekről nem igazán vettem tudomást. Tudtam mitől van és miért, de nem vettem tudomásul,  hogy a szervezetem lassú méregként reagál ezekre az ételekre, legfőképp a gluténre.

Lehet ismételtem magam néha, de a lényeg akkor is az, hogy kívánom ezeket a vacak kajákat, olyan nekem, mint a cigi. Már hangolódtam pár napja és győzködtem magam, de az igazi áttörés ma jött el, vagyis inkább tegnap délután. Bár elég fura , hogy az ember délután kezdi el a paleot, de legalább este nem ittam meg 3 dl tejet és fél zacskó csokis kekszet, kezdetnek ez is valami. A fejemben kattant be valami ekkorra és ez kell hozzá, egy kattanás. Átvettem az elmúlt heteket, mindent, átpörgettem magamban.

Amit még itt nem említettem és ami nagyon nagy szerepet játszott az életmódválásomban az az endzizometriózis. Két éve élek együtt ezzel az "adottsággal", amit próbáltam egy megoldandó problémaként kezelni. Először természetes alapú progeszteron krémet kezdtem el használni, aminek köszönhetően megváltozott az életminőségem. A fájdalmaim csökkentek, de sajnos nem múlt el teljesen. Ráadásul az endom is nőtt. Jó egy év után akadtam rá egy cikkre, amely a paleo életmódnak az endometriózisra gyakorolt hatásáról szólt. Természetesen a lényeg bizonyos tápanyagok elhagyásán alapul, amely nem csak a paleo étrendben van így, de én ez alapján étkezem. Hozzáteszem nem kezelem szentírásként, de a legfőbb vonulatait betartom. Így számomra a legfontosabb volt a gluténmentesség.

Sajnos bármit is próbáltam, a már meglévő endomat egyik sem mulasztotta el. A paleo is sokat javított a dolgokon, pl. nem nőtt tovább a ciszta, sőt egyéb pozitív hatásai is voltak, de ezeket most nem részletezem.
A lényeg, hogy alá kellett vetnem magam egy operációnak, amely meg is történt júniusban. Elég ijesztő eredménnyel.

Kivettek rengeteg apró csokicisztát és egy 8 cm-est is, 4 órás műtét volt. Szerencsére a műtét jól sikerült, most nincsenek fájdalmaim, kivéve az ünnepnapokat. Sajnos azok a fájdalmaim egyre inkább hasonlítanak a még kezeletlen endós állapotomra, tehát sürgősen vissza kell állnom a krémre és az étrendre is. 3,5 hónapja műtöttek, de volt olyan akinek kiújult 6 hónap alatt. Ezt nem engedhetem meg magamnak, nagyon nem. Sajnos ebben a hónapban a krémet is elhagytam, mert összezavarodtam a használatát illetően, de mostmár megkaptam a kellő iránymutatást és sínen vagyok :)

Összegezve tehát így éltem az meg elmúlt hónapokat. Jó lecke volt, hiszen egyre kevésbé van a fogyáson a hangsúly és egyre inkább az egészségemen. Ezt meg kellett tanulnom az elmúlt hetekben.

Szóval visszaálltam, immár 6 napja, nem könnyű visszaállni, a "drogos" állapot miatt, de igazából nem is nehéz. :)

Bocs ez a bejegyzés napokig íródott...