Vegyes napok...

Az elmúlt napokban nem volt igazán hangulatom írni...., a kaja sem ment úgy ahogy kellene. Azért írok most, mert holnaptól nagyon keményen visszaállok a másik életmódomba..:)

Annyi minden történt velem, jó és rossz is. Persze próbálok csak a jóra koncentrálni és a rosszat pedig kezelni, megoldani, de nem könnyű. Megpróbálom nagy vonalakban elmesélni, bár túlzott részletekbe sem akarok bocsátkozni, főleg a rossz terén...

Először is a sok-sok jó közül az első az volt, hogy végre sikerült a polgári jogi szakvizsgám. Nagyon beparáztam, nem akarom részletezni, de szörnyű tudok lenni. A vizsgadrukk felőrli a környezetemet és engem is. Már nagyon elegem van a tanulásból és a vizsgákból is. Az elmúlt pár évet (4-5) évet kivéve az egész életemet komoly tanulással töltöttem. Mindezt úgy, hogy minden nagyobb vizsga előtt idegbeteggé válok és megőrjítem a környezetemet. Amíg egyetemista voltam addig nem volt nagy baj, mert koliban laktam és a szobatársaim ezt elég lazán kezelték. Ami nekem is jót tett.

Aztán jött a való élet a meló, házasság, gyerkőc, stb. Mindennek a tetejébe eljött az az idő, amikor meg kell csinálnom a jogi szakvizsgát. Tudtam, hallottam, hogy nagyon kemény, de hát már ennyi mindennel a hátam mögött csak nem parázok annyira, mint annó..., De parázok, sőt még jobban :) Talán épp ezért. Hiszen annyi más fontosabb van az életben és annyira háttérbe szorult a tanulás, hogy el sem tudom mondani. Aztán közeledett a vizsga, egyre idegbajosabban éltem napjaim, kergettem őrületbe családtagjaimat és magamat is. Szerencsére ők elég rugalmasak és tudják, hogy rá kell hagyni ilyenkor a a vizsgafrászban élő anyucira mindent. Az utolsó héten nem főzök, nem takarítok, kizárólag a gyerekre szánok egy kis időt, meg a páromra. Aki szelídnek tűnő hangon inkább visszarendel a törvények mellé, mert kb. olyan kedves vagyok, mint egy vadászó oroszlán a szavannán :( A gyereket megkímélendő, elvisszük Db-be a nagyszülőkhöz. Ovis még a szentem szerencsére, nem okoz gondot a dolog és ő is élvezi. Alig várja szegény, hogy az anyja újra normális legyen..., minden nap megkérdezte, hogy mikor vizsgázok már le. Szegény biztos nem fog továbbtanulni, mert egy csomó gátlás alakul ki benne a hülye anyja miatt. 

Szóval a vizsgára elkísért a párom, aki közölte, hogy őt nem érdekli milyen ideges vagyok be kell mennem vizsgázni és kész. Vettem be nyugtatót, bementem és sikerült is a vizsga. Én olyan boldog voltam, hogy leírni sem tudom. Felhívtam a kislányomat, hogy elújságoljam neki. Kurjongatott a telefonba az örömtől, én pedig oltárira szégyelltem magam.... Majdnem sírtam, annyira szégyenkeztem amiatt, hogy a gyermekemnek így kellett várnia, hogy az anyja megcsináljon egy vacak vizsgát, pedig fogalma sincs róla, hogy mi az, hiszen még csak ovis.A férjemen is érződött a vizsga végeztével a neheztelés, de azért persze örült is. Azért neheztelt, mert nem érti, hogy miért fordulok ki ilyenkor teljesen önmagamból, én sem értem, persze ötletem van, mert analizáltam már magam ezerszer, de azt itt most nem írom meg, mert még holnap is ezt a bejegyzést írnám...

A vizsgát követő nap a nyugalomé és a pakolásé volt, hiszen a ház egy lerobbant kaszárnyához kezdett hasonlítani, meglátszott rajta, hogy nem csináltam. A nagyikám mondta mindig, szerencsére még mondja most is :)), kislányom a takarítás egy olyan átok dolog, hogy csak akkor látszik, ha nem csinálod, ha csinálod senkinek nem tűnik fel, hiszen az a természetes...Igaza van, de egyébként iszonyúan utálok takarítani, mindig mondom, hogy engem rosszul kódoltak..., sajnos a páromat sem kódolta erre senki, így nekem kell csinálni :)))

Na mindegy, a lényeg, hogy ezen a szép napon volt a névnapom. Nagyon boldog kis névnap volt. Rengeteg barátom, ismerősöm, családtagom megköszöntött, ami igazán jól esett. Persze volt olyan aki nem, de nem számít...:)

Este elvitt az uram vacsizni, nagyon szuper kis este volt és egy cseppet sem diétás. Bevágtam egy Pina Coladat és valami isteni főételt is ettem. Szóval tuti volt..., mi nem torkos csütörtököztünk, mert nyugalomra vágytunk és nem arra, hogy szabott idő alatt belapátoljunk valamit. Így sem volt drága, mert az egyik kedvenc helyi kis éttermünkbe mentünk...

Egyébként a szervezetem úgy gondolta, hogy bosszút áll rajtam, mert nem diétásan étkezem, ezért egész este görcsölt a hasam, azt hittem orvost kell hívni. Mondjuk már előző este bemelegített, hiszen este 8-kor sült császárszalonnát ettem, nem két falatot, de nagyon jól esett. Erre fél éjszaka fájt az epém. Sajna epekövem van, de eddig még soha nem is éreztem, hogy ott van. Megbeszéltem vele, hogy ezután is így működjön, ne szemétkedjen velem. Erre másnap is, de utána nagyon kiakadtam az epémre és másnapra jobban lettem vagy csak megszoktam újra ezeket a kajákat?

Látom már, hogy kisregényt írok ma...

A péntek még izgalmasabbnak és jobbnak ígérkezett, hiszen jegyünk volt a Duma Színházba, ami egy kávéházban volt megtartva. Isteni volt. Annyit nevettünk, hogy néha csorgott a könnyünk is. Bödőcs Tibor és Badár Sándor volt a fellépő. Nagyon rajta voltak a témán..., este fél nyolctól negyed 12-ig nyomták. Alig akarták abbahagyni...Ott is ettünk finomat, a férjem valami isteni fogas filét evett joghurtos sajtos szószban, hát szívem szerint elszedtem volna tőle, mert én Cézár salit ettem, ami egyébként szintén nagyon jó volt, de a hal az isteni volt...

Már azt hittem, hogy valami csoda történt velünk, annyira szép volt ez a pár nap kettesben a párommal vizsgadrukk és csemete nélkül, de aztán másnap jött a fekete leves.

Elindultunk Db-be és útba ejtettük a nagynéném volt férjét, aki nőgyógyász az egyik vidéki kórházban és szerencsére ügyelt, így meg tudott vizsgálni engem szombaton is.Voltak már egy ideje fájdalmaim főleg ciklus idején, néha olyan erősek, hogy fel sem tudtam kelni. Aztán szedtem a jód-aquat és enyhültek egy picit a tünetek, de teljesen nem tűntek el. Most csinált ultrahangot is a doki és megállapította, hogy mind a két petefészkemnél probléma van. Nem akarom részletezni, hiszen ez eléggé magánjellegű...A lényeg, hogy műteni kell, sajnos azonban a műtét sem végleges megoldás, mert az a valami a petefészkem köré visszanőhet és a statisztika szerint vissza is nő. Lehet késleltetni a dolgot brutális kezelésekkel, de azt nem akarom semmiképpen. 

Azért írtam ezt le, mert a vizsgálatot követő napjaim a megoldás kereséssel teltek. Ennek oka, hogy én ezt nem tudom úgy felfogni, mint egy betegséget, "csak" mint egy megoldandó feladatot. Erre a férjem nevelt rá, hiszen ő is így áll a dolgokhoz, betegségekhez és ez már segített neki egy az enyémnél sokkal súlyosabb betegség leküzdésében. Úgy érzem, hogy mostanra megtaláltam a megoldást, legalábbis remélem. Nagyon sok hasonló helyzetű nőnek volt ez az utolsó esélye egy normálisabb életre (sokkal rosszabbul vannak, mint én) és kipróbálták ezt a gyógymódot és szinte kivétel nélkül jobban vannak. Nagyon sokan várandósok azóta, pedig már majdnem letettek a saját gyerekről, hiszen ez a probléma meddőséget okozhat végül. Persze a kezelés hosszadalmas, hiszen a kialakult állapot sem két hét alatt jött létre... Szóval az a lényeg, hogy mostanra megérett bennem, hogy először ezt a módszert próbálom ki és, ha nem hatásos ne adj isten, akkor még mindig felszabdalhatnak. Bár ezt kétlem, mert én eldöntöttem, hogy a kezelés (egy krém) használni fog. 

Egyébként is nagyon szkeptikus vagyok a hagyományos orvoslással szemben. Nem mondom sokszor nagy szükség van rá és a gyógyszerekre, de ma már ha kell, ha nem felírják ezeket a szereket és sokszor nem azt nézik, hogy ettől meggyógyulsz-e, hanem azt, hogy a tüneteidre megfelelnek, de az okokat sokszor elfelejtik kutatni. Persze ez nem minden bajra igaz, de pl. az enyémre teljes mértékben...

Na azt hiszem eleget vertem már a billentyűket és lassan kisregény formájában is kiadhatom, hiszen olyan hosszúra sikerült. Ezért most búcsúzom. 

Végszóként még annyi, hogy végső soron majdnem csak jók történtek velem ezen a leírt pár napon, hiszen a békémet, az utamat úgy érzem megtaláltam...